A londoni FTSE-100 index 0,06 százalékkal, a frankfurti DAX-30 pedig 0,12 százalékkal süllyedt, a párizsi CAC-40 viszont 0,06 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,04 pontos emelkedéssel, 39 645,68 ponton nyitott csütörtökön. A keddi záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.
Az euró erősödött. Az európai valutát 9 óra körül 1,1639 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi piacon a szerda esti 1,1625 dollárral szemben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Erre figyel ma a piac
A befektetők óvatosak, a vállalati eredmény-beszámolókra, az euróövezeti beszerzésimenedzser-indexekre és a Bank of England kamatdöntésére figyelnek, és főleg várják, hogy ki lesz a Fed következő elnöke.
Donald Trump elnök várhatóan csütörtökön, valószínűleg Jerome Powellt, a Fed kormányzó tanácsának tagját jelöli Janet Yellen utódául az amerikai tartalékbank élére. Ez némi biztosítékot jelentene a befektetőknek a jelenlegi monetáris politika folytatására, mert úgy tudni, hogy Powell nem híve a gyors kamatemelésnek. Csalódás lehet viszont a személye azoknak, akik a dollár erősödésére játszanak.
Vegyes hangulat Ázsiában
A főbb ázsiai piacokon vegyes volt a hangulat. A tokiói Nikkei-225 0,53 százalékkal 21 éves csúcsra emelkedett, miután a Fed derűlátóan ítélte meg az amerikai gazdaság növekedési kilátásait.
Kínában visszaestek a piacok, a befektetők attól tartanak, hogy a kormány korrupcióellenes kampánya és a folyamatos mérlegalkalmazkodási erőfeszítések lefékezik a gazdaságot. A Shanghai Composite Index 0,46 százalékkal, a vezető papírok árfolyamát követő CSI300 mutató pedig 0,4 százalékkal ment le. A hongkongi Hang Seng 0,11 százalékkal süllyedt a kereskedés utolsó harmadában.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Olaj és arany
Az olajpiac stabil volt, miután minden jel arra utal, hogy az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr kiterjeszti a termeléscsökkentési megállapodást, amelynek keretében márciusig napi 1,8 millió hordóval fogják vissza termelésüket. Támogatja az árakat, hogy az amerikai olajkészletek a termelés növekedése ellenére csökkentek, és az sem bolygatta meg a piacot, hogy az orosz termelés októberben kissé emelkedett, napi 10,91 millió hordóról 10,93 millió hordóra ment föl.
A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára csütörtök kora reggelig 3 centtel 60,52 dollárra emelkedett, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára viszont 4 centtel 54,26 dollárra süllyedt. Az euró péntek reggelig 1,1654 dollárra erősödött a szerda esti 1,1625 dollárról.
Az arany jegyzése a dollár gyengülése és a kínai kereslet növekedése következtében emelkedett. Az aranypiac is az új Fed-elnökre vár, mert az amerikai kamatpolitika alapvetően alakítja az arany árát. A fém unciája (31,104 gramm) csütörtök reggel 1278,10 dolláron forgott az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint egy nappal korábban.
Mire számít Budapest?
A kereskedés kezdetekor erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a magyar piacon és a régióban is pozitív a piaci hangulat, ezért induláskor emelkedés várható a BÉT-en, a nap folyamán azonban már a nemzetközi folyamatok befolyásolják majd a kereskedés irányát.
Hozzátette: csütörtökön jelentik be az amerikai adóreformot és Donald Trump, amerikai elnök várhatóan szintén csütörtökön nevezi meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökét. Az elemző szerint délután ezek az események lesznek majd hatással a piacokra és a nemzetközi hangulatra, ami pedig kihat a magyar piacra is.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárja szerint mérsékelt optimizmussal indulhat a kereskedés a magyar részvénypiacon, miután szerdán a nyitva tartó európai piacok többsége emelkedett. Ugyanakkor felidézte, hogy kedden negatív korrekció indult a vezető részvények árfolyamában, így szerinte a reggeli emelkedés átmenetinek bizonyulhat, később megérkezhetnek az eladók, és az elmúlt hetek jelentős emelkedésében elért profitok egy részét realizálhatják a befektetők. Erre különösen a Mol és az OTP esetében lát nagyobb esélyt a csütörtöki kereskedés későbbi szakaszában – tette hozzá.
Varga Zoltán közölte: pénteken piacnyitás előtt teszi közzé a Mol negyedéves jelentését, és bár az előző negyedéves, kiváló jelentések magasra tették a lécet, az elemző úgy véli, hogy ezúttal sem okoznak majd csalódást a vállalat számai.
Így zártak tegnap
Szerdán vegyesen zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 1,78 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,20 százalékkal emelkedett, az FTSE-100 viszont 0,07 százalékkal süllyedt. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,77 százalékkal ment föl.
Szintén vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 58,66 ponttal, 0,25 százalékkal, 23 435,9 pontra gyarapodott. A tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 4,1 ponttal, 0,16 százalékkal nőtt, és 2579,36 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója ugyanakkor 11,14 ponttal, 0,17 százalékkal gyengült, és 6716,53 ponton zárt.