Zöldben nyithatnak a tőzsdék
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 4 ponttal, 0,1 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 22-23 ponttal, 0,2 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 4-8 ponttal, 0,2 százalékkal emelkedhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 16 pontos, a DAX-ra 46 pontos, a CAC-40-re pedig 11 pontos növekedést jelzett.
Főleg a kontinensre fókuszálunk
A befektetők figyelme kedden az európai gazdasági növekedési és kereskedelmi adatokra összpontosul majd, miközben az Ázsiából érkező, csalódást keltő makroadatok tovább erősítették a régió gyenge teljesítménye miatti aggodalmakat. A kínai külkereskedelmi forgalom jüanban számolt értéke 9,7 százalékkal csökkent augusztusban éves összehasonlításban, az export a második, az import pedig a tizedik egymást követő hónapban zsugorodott.
A felülvizsgált adatok szerint Japán hazai összterméke (GDP) éves szinten 1,2 százalékkal csökkent a második negyedévben a gazdaság támogatását célzó kormányzati és a jegybanki erőfeszítések dacára is. Ez az adat 0,4 százalékponttal kedvezőbb az első becslésnél, de mégis azt igazolja, hogy három negyedév után először a japán gazdaság teljesítménye visszaesett. Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt teszi közzé az uniós és az euróövezeti gazdaság második negyedéves GDP-növekedési adatait, Franciaországból és Németországból pedig a júliusi külkereskedelemről érkeznek beszámolók. Továbbra is bizonytalanság övezi az amerikai kamatemelési ciklus megkezdésének időpontját.
Lassan ülésezik a Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatalakító bizottsága szeptember 16-17-én ülésezik. John Williams, az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) San Franciscó-i ágának vezetője a The Wall Street Journal című lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az amerikai mutatók „bátorítóak”, de bizonyos kockázatok fenyegetik a gazdaságot.
Williams nem akart beszélni a szeptemberi kamatemelés esélyeiről, csak annyit mondott, hogy lát esélyt egy idei kamatemelésre, ha az amerikai gazdaságra kockázatot jelentő veszélyek megszűnnek.
Vegyesen áll Ázsia
Ázsiában vegyes képet mutatnak a főbb tőzsdeindexek a keddi kereskedésben. Záráshoz közeledve a tokiói Nikkei 2,43 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékos mínuszban állt. Az ausztrál S&P/ASX 200 1,48 százalékos pluszban zárt, míg a hongkongi Hang Seng pedig 0,35 százalékos nyereséget mutatott. A sanghaji tőzsde irányadó mutatója, a Shanghai Composite 0,19 százalékos pluszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Composite Index viszont 0,53 százalékos mínuszban állt.
Erre a zárásra lehet építeni
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,50 százalékkal emelkedett, 1399,65 ponton zárt hétfőn, 2,27 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,52 pontos, minimális csökkenéssel 21 335,27 ponton zárt hétfőn.