Sötét mód ikon
2026 július 25
Kisütött Európa fölött a nap

Kisütött Európa fölött a nap

A londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,17 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,21 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,25 százalékkal emelkedett, míg az FTSE Eurofirst 300 index gyakorlatilag stagnált, 1,13 ponttal csökkent nyitáskor.

Az első negyed óra is nyereséges volt

Az első negyedóra elteltével Londonban 0,81 százalékos, Frankfurtban 0,79 százalékos, Párizsban pedig 0,69 százalékos nyereségben állt az irányadó index, míg az EuroStoxx50 0,67 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 pedig 0,72 százalékos pluszt mutatott.

A kőolaj világpiaci ára is emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj júniusi szállításra hordónként (159 liter) 64,08 dollárba került hétfő délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 62 centtel, 0,99 százalékkal nőtt az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi szállításra hordónként 1,31 százalékkal, 73 centtel, 56,47 dollárra drágult.

Olcsóbban termel a német ipar

Márciusban 1,7 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak Németországban az egy évvel korábbiakhoz képest. Elemzők 1,6 százalékos csökkenést vártak márciusra a februári 2,1 és a januári 2,2 százalékos éves csökkenés után.

Az európai kereskedésnek az adhat lökést, hogy a kínai központi bank a hét végén ismét csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját, amivel becslések szerint akár 200 milliárd dollárt szabadíthat fel. A remények szerint ezt az összeget hitelezésre fordítják a pénzintézetek. Kevesebb mint három hónap leforgása alatt immár második alkalommal – és a szokásosnál nagyobb mértékben, 1 százalékponttal – csökkentette vasárnap a kötelező tartalékolási rátát a kínai jegybank.

Pénteken veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,93 százalékkal, 6994,63 pontra csökkent. A DAX-index 2,58 százalékkal, 11 688,70 pontra süllyedt. A CAC-40 index 1,55 százalékkal, 5143,26 pontra esett. Az euróövezeti indexek közül az EuroStoxx50 2,07 százalékkal, 3674,06 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,76 százalékkal, 1607,03 pontra mérséklődött.

Mínuszban kezdte a hetet a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,91 pontos csökkenéssel, 21 301,08 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,12 százalékkal gyengült.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.