Robert Tomanek a PAP lengyel hírügynökségnek azt mondta, hogy a hazai össztermék (GDP) idén 3,3 százalékkal nő, a gazdaságot a fogyasztás, az export és az állami beruházások hajtják majd. Az idei évre szóló lengyel költségvetés nagyobb, 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, és Mateusz Morawiecki miniszterelnök is 4 százalék körüli idei gazdasági bővülésről nyilatkozott nemrég.
A lengyel miniszterhelyettes csütörtöki nyilatkozatában úgy vélte továbbá, hogy a munkanélküliségi ráta idén mintegy 5,5 százalékra csökken a múlt évi 6-6,1 százalékról. Tavaly a lengyel GDP mintegy 4,6 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány hatására a múlt év elején várt 3,7 százalékos emelkedéssel szemben. 2019-ben a gazdaság teljesítménye 4,1 százalékkal bővült.