Sötét mód ikon
2026 július 23
Kipihente magát a hétvégén Európa

Kipihente magát a hétvégén Európa

Derűsen indul a hét

A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,66, a frankfurti DAX index 0,35, a párizsi CAC-40 index 0,44 százalék emelkedést mutatott. Az összeurópai indexek közül az EuroStoxx50 0,44 százalék, az FTSE Eurofirst 300 0,44 százalék emelkedéssel kezdett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,18 pontos emelkedéssel, 21 115,23 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,15 százalékkal erősödött.

Tovább csökken az olajár

Hétfőn az európai tőzsdék nyitásakor az eurót 1,1362 dolláron jegyezték. Péntek délután 1,1331 dollár volt az árfolyam.

A Brent nyersolaj ára reggel 0,43 százalék csökkenéssel hordónként 48,83 dolláron állt.

Az aranyat 0,35 százalékkal magasabb áron, unciánként 1107,20 dolláron jegyezték.

Mást várt az elemző

A nemzetközi hangulat hatására inkább kis csökkenést tartott valószínűnek a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás szerint alacsony forgalomra és kis mozgásra számít. A piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csütörtöki kamatdöntésére várnak, addig jelentős elmozdulás nem valószínű a magyar tőzsdén, hacsak nem lesznek más komolyabb impulzusok külföldről.

Erős kezdést várnak az elemzők

A Reuters hírügynökség tőzsdei szakértőket idézve a londoni FTSE-100 indexre 47-56 pont, a frankfurti DAX indexre 78-94 pont, a párizsi CAC-40 indexre 34-42 pont, mindegyik index esetében 0,9 százalék emelkedést jelzett előre a hétfői nyitásra.

Az IG Markets szakértői a Dow Jones hírügynökségnek a londoni FTSE-100 indexre 59 pont emelkedéssel 6176 ponton, a frankfurti DAX indexre 120 pont emelkedéssel 10 243 ponton, a párizsi CAC-40 indexre 47 pont emelkedéssel 4595 ponton jelezte előre a nyitást.

A hét legjobban várt adata

A héten a Fed csütörtöki kamatdöntését megelőző kivárás jegyében zajlik majd a tőzsdei kereskedés nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte. Befektetők a jelenlegi pénzpiaci turbulenciák és a felerősödött világgazdasági növekedési kételyek tükrében egyre kevésbé tartják valószínűnek, hogy a Fed ezen a héten meglépi a már régóta beharangozott kamatemelést. A Wall Street Journal pénteken készített felmérésében a megkérdezett elemzők többsége a kamatemelés halasztása mellett voksolt.

Hétfőn a főbb makrogazdasági adatok közül az euróövezet júliusi ipari termelése lehet piacbefolyásoló hatással.

Versenyképesebben Kínát szeretnének

Az ázsiai tőzsdék hétfőn többségében veszteségbe csúsztak a várakozásoktól elmaradó kínai makrogazdasági adatok miatt, az európai piacokra azonban elemzők megítélése szerint ennek nem lesz különösebb hatása. A hét végén közzétett kínai makrogazdasági adatok az idei évre kitűzött 7 százalékos céltól elmaradó gazdasági növekedést valószínűsítenek.

Augusztusban a feldolgozóipari termelés és az állóeszköz-beruházások is elmaradtak a várakozásoktól Kínában. Igaz, ez jórészt a második világháború befejezése 70. évfordulójára tartott rendezvények miatti gyárbezárásoknak tulajdonítható. Kína a hét végén jelentette be programját magánrészvényesek bevonására az állami vállalatok tulajdonosi struktúrájába a versenyképesség és a tőkeerő növelése céljából.

Így sikerült a hét zárása

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,91 százalékkal süllyedt, 1402,25 ponton zárt pénteken, 2,46 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,46 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 21 083,05 ponton zárt pénteken.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.