Az illetékes bizottság indoklása szerint a kutatók fedezték fel az agy helymeghatározó rendszerét, azt a „belső GPS-t”, amelynek segítségével az ember képes tájékozódni a térben.
John O’Keefe
1939-ben született New Yorkban, ír bevándorlók gyerekeként. Előbb a City College of New York, majd a McGill Egyetemen a fájdalomkutatásban forradalmi eredményeket elért Ronald Melzack hallgatója volt, kutatói munkáját is ott kezdte, doktori disszertációját 1967-ben írta. Posztdoktori tanulmányait a University College Londonon végezte – Melzack kutatótársa, Patrick Wall mellett dolgozott -, 1987-től az intézmény professzora, az egyetem kognitív idegtudományokkal foglalkozó intézetének tanára.
2014-ben megkapta a Kavli-díjat, 2013-ben a Columbia Egyetem által a biológiai és a biokémiai kutatások terén elért eredményekért odaítélt Louisa Gross Horwitz-díjat, 2008-ban az idegtudományi kutatásokért járó Gruber-díjat és a European Neuroscience Journal című tudományos folyóirat díját, 2007-ben pedig a brit neurológiai társaság díját is. Tagja a brit királyi tudományos akadémiának és az orvostudományi akadémiának, és idén az európai molekuláris biológiai szervezet tagjává választották.
Amerikai és brit állampolgárságú, nős, két fia van.
„A tájékozódási képesség kulcsfontosságú létünk szempontjából. John O’Keefe, May-Britt Moser és Edvard Moser kutatásai olyan kérdést oldottak meg, amely sok évszázadon keresztül foglalkoztatta a tudósokat és a filozófusokat, azt, hogy miként képes az agy a környezetben való eligazodáshoz szükséges térképét megalkotni” – hangsúlyozza a bizottság közleménye.
A helymeghatározó rendszer első komponensét 1971-ben fedezte fel John E. Keefe, aki állatkísérletek során észrevette, hogy az agykéreg memóriáért felelős területén, a hippokampuszban mindig ugyanaz az idegsejttípus aktiválódik, amikor a patkány a helyiség egy bizonyos részén tartózkodott. Másfajta idegsejtek aktiválódtak viszont, amikor az állat a laboratórium egy másik szegletében tartózkodott. A kutató ebből arra következtetett, hogy e „térsejteknek” a környezet feltérképezése a feladata.
2005-ben May-Britt és Edvard Moser az agy helymeghatározó rendszerének egy másik kulcsfontosságú elemét fedezte fel: az úgynevezett entorhinális (szagló) agykéregben megtalálták a „koordinátarendszerbe” szerveződött „hálózati” sejteket, amelyek lehetővé teszik a helymeghatározást és az optimális útvonal megtervezését.
A továbbiakban képalkotó berendezésekkel végzett kutatások, valamint az idegsebészeti műtéteken átesett betegek vizsgálata bebizonyította, hogy az emberi agyban is léteznek „térsejtek” és „hálózati” sejtek. Az Alzheimer-kórnak már a korai stádiumában sérül a hippokampusz, valamint az entorhinális agykéreg, így a betegek gyakorta eltévednek. Az agy helymeghatározó rendszerének megismerése segít megérteni a térbeli tájékozódás képessége elvesztésének mechanizmusát az Alzheimer-korban szenvedőknél.
May-Britt Moser és Edvard Moser
May-Britt Moser 1963. január 4-én született egy Fosnavag nevű kisvárosban, 1990-ben diplomázott az Oslói Egyetemen, ahol öt évvel később neurológusként szerzett Ph.D. fokozatot, de tanult az Edinburghi Egyetem idegtudományi központjában is, és hallgatója volt annak a John O’Keefe-nek Londonban, akivel együtt most Nobel-díjat kap. 1996-ban tért vissza Norvégiába, ahol a trondheimi tudományos és műszaki egyetemen kapott munkát, 2000-ben az intézmény teljes állású tanára lett. Alapító társigazgatója az egyetem emlékezésbiológiával foglalkozó intézetének és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Tagja a norvég tudományos és irodalmi akadémiának, valamint a norvég műszaki akadémiának.
Edvard Moser 1962. április 27-én született Alesundban. Három diplomája van az Oslói Egyetemről, köztük egy matematikai és egy neurobiológiai. Ő is 1995-ben szerezte meg a Ph.D. fokozatot, posztdoktori tanulmányait szintén Edinburghben és Londonban John O’Keefe keze alatt végezte, 1996-ban tért vissza Norvégiába, ahol Trondheimbe vezetett az útja. Feleségéhez hasonlóan alapító társigazgatója az egyetem emlékezésbiológiai központjának és a Kavli Idegtudományi Intézetnek. Tagja a norvég tudományos és irodalmi akadémiának és a norvég műszaki akadémiának.
„Az agy belső GPS-ének felfedezése paradigmaváltást jelentett a magasabb kognitív funkciók celluláris alapjainak megismerése szempontjából” – hangsúlyozta a méltatás.
A kitüntetettek 8 millió svéd koronával (272 millió forintnak megfelelő összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
John O’Keefe otthon „bujkál”
A fellegekben jár a boldogságtól John O’Keefe, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, aki a hétfői bejelentést követően megjegyezte, egyelőre otthon „bujkál”, és az elismerés honlapjának szerkesztőin kívül egyelőre csak az egyetemi munkatársaival vette fel a kapcsolatot.
Az amerikai-brit kutatót a hír otthon érte, épp dolgozott. Beszélt arról, hogy jól ismeri a Moser házaspárt, még diákként foglalkozott velük, amikor posztdoktori képzésük keretében tanulmányokat folytattak Londonban, ahol ő tanít. Megjegyezte, már akkor sejteni lehetett, hogy sokra viszik majd.
Az ötödik házaspár kapott Nobel-díjat
Az elismerés 1901 óta íródó történetében May-Britt és Edvard Moser az ötödik házaspár, amelynek mindkét tagja Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjas házaspárok sorát Pierre és Marie Curie nyitotta 1903-ban, amikor megkapták a fizika területén odaítélt elismerést. Marie Curie 1911-ben megkapta a kémiai díjat is. 1935-ben a házaspár lánya, Irene és annak férje, Frédéric Joliot-Curie lett kémiai Nobel-díjas. Irene az egyetlen Nobel-díjas, akinek mindkét szülője részesült a kitüntetésben.
A Joliot-Curie házaspárt 1947-ben az amerikai Carl és Gerty Cori követte orvosi-élettani kategóriában. 1974-ben a svéd Gunnar Myrdal vehette át a közgazdasági emlékérmet, míg felesége, Alva Myrdal nyolc évvel később, 1982-ben a békedíjjal gazdagodott.
Apák és fiúk
A Nobel-díj történetében az is többször előfordult, hogy apák és fiúk kapták meg az elismerést. A brit Joseph Thomson 1906-ban lett Nobel-díjas fizikus, fia, George Paget Thomson 1937-ben kapott Nobel-díjat, ugyancsak a fizika terén elért eredményeiért.
1915-ben a brit William Henry Bragg és fia, William Lawrence Bragg kapta a fizikai kitüntetést. Niels Bohr dán tudós 1922-ben gazdagodott Nobel-díjjal, amelyet aztán fia, Aage Bohr is megkapott 1975-ben. Mindkettőjüket a fizika kategóriájában díjazták.
1924-ben Manne Siegbahn svéd tudós kapta a fizikai Nobel-díjat, míg fia, Kai M. Siegbahn 1981-ben részesült az elismerésben ugyanebben a tudományágban.
A német születésű svéd biokémikus, Hans von Euler-Chelpin 1929-ben kémiai Nobel-díjat, fia, Ulf von Euler 1970-ben orvosi Nobel-díjat vehetett át. Fordítva alakult ez a Kornberg családban: az amerikai Arthur Kornberg 1959-ben orvosi, fia, Roger Kornberg 2006-ban kémiai Nobel-díjat kapott.
Testvérek a díjazottak között
Olyan is előfordult, hogy testvérek lettek Nobel-díjasok: Jan Tinbergen 1969-ben közgazdasági díjban részesült – Ragnar Frisch-sel ő volt a díj első kitüntetettje -, fivére, Nikolaas Tinbergen orvosi Nobel-díjat kapott 1973-ban.
A Raman családban is két Nobel-díjas volt: 1930-ban C.V. Raman részesült fizikai Nobel-díjban, amelyet ugyanebben a kategóriában unokaöccse, Szubrahmanjan Csandrasekhar is megkapott 1980-ban.
