Sötét mód ikon
2026 június 09
Kína a sarkára áll

Kína a sarkára áll

Minden kockázatot ki kell küszöbölni

A kommunista párt központi bizottságának politikai bizottsága Hszi Csin-ping elnök-főtitkár elnökletével arra a megállapításra jutott, hogy mindent meg kell tenni a gazdasági rendszerben rejlő kockázatok megakadályozására, illetve megoldásukra.

Az ülésről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy az év első felében mért 7 százalékos gazdasági növekedés megfelelt a várakozásoknak, de nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőbeni növekedési pályára álláshoz szükséges lendületet a hagyományos ösztönzőkkel nem lehet megteremteni.

Hatékony intézkedéseket ígérnek

A döntéshozók úgy vélték, a gazdaság strukturális átalakításának folytatása, vagyis az állami vállalatokat, az adórendszert és a pénzügyi ágazatot érintő reform mellett fel kell készülni vészhelyzetek esetére, a gyors cselekvésre.

Kína folytatni kívánja proaktív fiskális politikáját, növeli az állami kiadásokat, csökkenti a vállalatok terheit, ösztönzi a magánberuházásokat, miközben óvatos monetáris politikáját rugalmasan alkalmazza. Mindeközben olyan „hatékony intézkedéseket” ígérnek, amelyek serkentik a fogyasztás folyamatos növekedését, a beruházásokat és az exportot.

Általában véve jól működik a gazdaság

A vezetés említést tett olyan, a gazdaságot időnként megterhelő tényezőkről, mint a jelentős tőzsdei ingadozások, valamint a határon túli bizonytalanságok hatása. A kínai politikusoknak még mindig gond a növekedés egyensúlyban tartása és a reform ezzel párhuzamos folytatása – jegyezte meg a beszámoló.

A Hszinhua hírügynökség jelentésében felidézi, hogy Hszi Csin-ping a napokban azt hangoztatta, hogy a kínai gazdaság általában véve jól működik, de vannak még olyan problémák, amelyek megoldásához mindenki részéről „bölcsességre és szilárd erőfeszítésekre” van szükség.

Ez lesz az elmúlt negyedszázad legrosszabb teljesítménye

Elemzők szerint pozitív jelnek tekintendő, hogy az ipari termelés júniusban 6,8 százalékkal bővült, immár harmadik hónapja emelkedik. Az év második felére a várakozások szerint az ingatlan-beruházások, a lakáseladások növekedése révén ugyancsak magukhoz térnek.

Kínában a tőzsdeindex legutóbb hétfőn 8 százalékot zuhant, míg az utóbbi hetekben rendkívül hullámzó volt; a piacot némileg megrendítő eladások csúcspontján a papírok értéke harmadával esett vissza. A makrogazdasági mutatók, a világpiaci kilátások a világ második legnagyobb gazdaságának egyértelmű lassulására utalnak több elemző szerint, akik megjegyzik, hogy ha teljesül is a 7 százalékos éves bővülési terv, ez lesz az elmúlt negyedszázad legrosszabb kínai teljesítménye.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.