Sötét mód ikon
2026 június 09
Kilőtte a rakétákat Európa

Kilőtte a rakétákat Európa

A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 80 ponttal, 1,20 százalékkal nőtt. Frankfurtban a DAX-30 266 ponttal, 2,42 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 mutató 119 ponttal, 2,50 százalékkal lépett feljebb.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,10 pontos emelkedéssel, 21 867,82 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött.

Erre számítanak Budapesten

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy emelkedéssel nyithat a piac a kedvező nemzetközi hangulat miatt, és pozitívan hat a kereskedésre az is, hogy Görögország időben elküldte reformjavaslatait. Ebből az látszik, hogy az álláspont a görög adósság ügyében a hitelezők és Athén között ténylegesen közeledett egymáshoz – tette hozzá. Véleménye szerint ez azt is előrevetíti, hogy a hétvégén lesz megállapodás Görögország ügyében, ami pozitív kihatással lehet az európai és a magyar részvénypiac pénteki kereskedésére.

A CIB Bank elemzőinek kommentárja szerint a befektetők figyelmének középpontjában a görög parlamenti szavazás és a reformcsomag részletei állnak majd. A kritikus hétvége előtt erősödhet az óvatosság – írták. A makrogazdasági naptár üres a fejlett piacokon.

Léptek a görögök

A piacokat megnyugtatta, hogy a görög kormány csütörtök este – a kiszabott határidőn belül – elküldte javaslatait a hitelező intézményeknek. Az athéni kormány 53,5 milliárd eurót kért ahhoz, hogy 2018-ig teljesíteni tudja adósságszolgálatát, cserébe adóemeléseket ígért. A befektetők összességében úgy ítélték meg, a görög kormány lényegi engedményeket tett, és valamelyest közelebb került ahhoz, hogy megállapodjon a hitelezőkkel.

Pénteken a görög parlament szavaz a kormány által benyújtott javaslatokról. Alekszisz Ciprasz kormánya a parlamenti felhatalmazást maga mögött tudva szeretne tárgyalni a hitelezőkkel – mondta egy neve elhallgatását kérő, magas rangú kormányzati illetékes. Szombat délután az euróövezeti pénzügyminiszterek, vasárnap az EU-28-ak tartanak rendkívüli tanácskozást, és döntenek a görög előterjesztésről.

Nyugodtabb a helyzet Kínában

A piacokat a boldog végkifejlettel kecsegtető görög helyzet mellett az is felvillanyozta, hogy pénteken immár a második nap folytatódott a rali a kínai tőzsdéken a heteken át tartó lejtmenet után. Igaz, ehhez kellett a kínai tőzsdefelügyelet intézkedése, amellyel hat hónapra megtiltották az eladást a nagy részvénytulajdonosoknak.

Így zártak tegnap

Csütörtökön jelentősen emelkedtek a főbb európai indexek. Londonban a FTSE-100 1,40 százalékkal javult. Frankfurtban a DAX 2,32 százalékos többlettel végzett, Párizsban a CAC-40 2,55 százalékkal erősödött.

Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 367,40 pontos, 1,72 százalékos emelkedéssel, 21 734,72 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.