Sötét mód ikon
2026 július 24
Kilőtt Ázsia

Kilőtt Ázsia

A részvénypiacok az Egyesült Államokból érkező hírek eredményeként lódultak meg, miszerint elérhető közelségbe került egy kétpárti megállapodás az adósságplafon megemeléséről, amivel a világ első számú gazdasága elkerülné a technikai államcsődöt.

A washingtoni kongresszusnak két napja maradt, hogy megszavazza az amerikai államadósság törvényben rögzített maximális szintjének megemelését. A pénzügyminisztérium számításai szerint október 17-én az államadósság eléri a 16 ezer 700 milliárd dolláros limitet, ezután az Egyesült Államok nem fizethet kamatot az állampapírjai után.

A legtöbb befektető a hétfői washingtoni fejlemények – a szenátus demokrata párti és republikánus vezetőjének egyeztetése után – most már úgy gondolja, időben megszületik a megállapodás.

Japánban a tokiói Nikkei-225 index 32 ponttal, 0,22 százalékkal nőtt, és 14437 ponton zárt. A közép-európai idő szerint reggel 8 óra után még nyitva tartó hongkongi Hang Sen-40-es index 0,37 százalékos pluszban volt. A dél-koreai Kospi mutató több mint 1 százalékkal nőtt.

A sanghaji tőzsde 0,5 százalékkal csökkent, elemzők szerint elsősorban a vegyes képet mutató kínai makrogazdasági adatok miatt. A befektetők nagyon várják a kínai gazdaság III. negyedéves növekedési adatait, amelyet pénteken tesznek közzé Pekingben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.