A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,16 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalékkal, a madridi IBEX-35 pedig 1,44 százalékkal nőtt nyitáskor.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,32 százalékos nyereségben nyitotta a kereskedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 30,26 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 38 001,41 ponton nyitott szerdán.
Ez történt a világban
Carles Puigdemont katalán elnök és a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását. Ezzel néhány hét haladékot biztosan nyertek a válság megoldásához.
A kockázatvállalási hangulatot erősítheti, hogy a Nemzetközi Valutaalap kedden kiadott előrejelzésében javította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésének várható ütemét a kereskedelem, a befektetések és a fogyasztás bővülésére hivatkozva.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Mit várnak a hazai elemzők?
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint alapvetően optimista a nemzetközi hangulat. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Mol emelkedését az olajár emelkedése is támogatja, a Richter gyengébb teljesítményt mutat.
Az Equilor elemzése szerint nem várható nagy mozgás a magyar piacon, a BUX az európai trenddel együtt mozoghat, mivel fontosabb makroadat sem Magyarországról, sem Nyugat-Európából nem érkezik. Este az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed előző kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét ismertetik, ugyanakkor ez a kereskedést Európában már nem fogja befolyásolni. A Richter a keddi esést követően pozitív korrekciónak indulhat, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom esetében jelentős elmozdulásra nem számítanak a nyitásban.
Pozitív hangulat Ázsiában
Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin szerdán egy évtizedes csúcsra emelkedtek az irányadó tőzsdemutatók, követve az újabb történelmi rekordokat felállító New York-i indexeket, miközben a dollár árfolyama kéthetes mélypontra esett a Donald Trump amerikai elnök adóreformjának megfeneklése miatti aggodalmakra.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,5 százalékkal, 546,38 pontra emelkedett, ami 2007 decembere óta a legmagasabb érték.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója a kereskedés közben 21 havi csúcsot döntött, dacára annak, hogy a hamis minőségbiztosítási botrányba keveredett Kobe Steel fémipari konszern árfolyama több mint 35 százalékkal zuhant az előző napi 22 százalékos mínusz után.
A dél-koreai Kospi pedig 0,95 százalékos pluszban közelített a záráshoz, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,59 százalékos nyereségben fejezte be a kereskedést. A vezető sanghaji index 0,17 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,05 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.
Olaj
A kőolaj világpiaci ára tovább emelkedett, miután a jelek arra utalnak, hogy szűkül a túlkínálat, a piac újra közelít az egyensúlyi helyzethez.
Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a Brent hordónként (159 liter) 56,73 dollárba került decemberi szállításra, 12 centes, 0,21 százalékos pluszban forgott az ázsiai kereskedésben.
A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a novemberi szállítású WTI ára hordónként 17 centtel, 0,33 százalékkal, 51,09 dollárra nőtt.
Az eurót 1,1822 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A katalán függetlenségi nyilatkozat aláírása után pedig keddi maximumán 1,1825 dolláron állt az euró.
Így zártak kedden
A BUX 22,92 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 38 031,67 ponton zárt kedden. Az FTSE100 index 0,14 százalékos emelkedéssel, a DAX-30 ugyanakkor 0,25 százalékos, a CAC-40 mutató pedig 0,06 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A New York-i értéktőzsde irányadó mutatói közül a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 69,61 ponttal 22 830,68 pontra gyarapodott. Az S&P 500-as mutatója 5,91 ponttal nőtt és 2550,64 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 7,52 ponttal lett több, és 6587,25 ponton zárt.