2024 május 29

Kijev venné át kőolaj és földgáz európai exportját

„Minden műszaki feltétel megvan ahhoz, hogy azerbajdzsáni kőolajat szállítsunk Ukrajna területén keresztül az európai piacra, beleértve Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát az Odessza-Brodi és a Barátság kőolajvezeték-rendszeren keresztül” – fogalmazott a miniszter. Sztavickij kitért olyan közös projektek megvalósításának lehetőségére is, amelyek által az ukrán gázvezetékeken keresztül szállítanának azeri földgázt Európába.

Felvetette, hogy Kijev ukrán gyártású csővezetékeket exportálna Azerbajdzsánnak a török Transzanatóliai Földgázvezeték (TANAP) társasággal közös projektje megvalósításához.

A tervek szerint a TANAP fogja szállítani a földgázt Azerbajdzsánból Törökország európai határáig. A két ország tavaly júniusban írt alá megállapodást a TANAP gázvezeték megépítéséről, amelynek nyugati végződése a török-bolgár határon lenne.

Beszélt tárgyalópartnerének az ukrajnai LNG-terminál építésének előrehaladásáról, amelyen keresztül cseppfolyósított földgázt szállíthat majd Azerbajdzsán Ukrajnába.

2011 őszén az azeri kormány az ország éves kőolajtermelését körülbelül 45,6 millió tonnára, a földgázkitermelést pedig 25,3 milliárd köbméterre becsülte.