Sötét mód ikon
2026 június 08
Kezdenek rájönni az emberek, hogy nem lesz nyugdíjuk

Kezdenek rájönni az emberek, hogy nem lesz nyugdíjuk

Munka vagy biztosítás?

A nyugdíjbiztosítások népszerűsége párhuzamosan nő a lakosság jövőbeli nyugdíjkilátásaival kapcsolatos tudatosságával. Az UNION Biztosítónak az idei év elején végzett kutatása azt mutatta, hogy az emberek immár egyre kritikusabban szemlélik jövőbeli kilátásaikat. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy a nyugdíja kevesebb mint felét teszi majd ki a fizetésének. Minden harmadik ember azt várja, hogy a megélhetése biztosítása érdekében nyugdíjasként is dolgoznia kell majd.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A statisztikák szerint a nyugdíjbiztosítások átlagos éves díja 220 ezer forint közelében jár, ami  évi 44 ezer forint adójóváírásra jogosít. A nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény maximális igénybevételéhez (ez évi 130 ezer forintot jelent) éves szinten 650 ezer forintos díjat, vagyis havonta átlagosan 54 ezer forintot kell fizetni. Ezt a mértéket a statisztikák szerint azonban alig néhány százaléknyian érik el.

„A  220 ezer forintos – vagyis havi 18 ezer forintos – díj is számottevő jövedelmet biztosíthat nyugdíjas korban, feltéve, hogy az ügyfél idejében kezdi a megtakarítást – mutat rá az előre gondolkodás szükségességére Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója.

„45 éves korban kezdve az öngondoskodást 65 éves nyugdíjkorhatárral számolva például a nyugdíjba vonulást követő 10 éven keresztül havi 50 ezer forint járadékot tesz lehetővé. Ha valaki ugyanezt 30 évesen kezdi el, csupán havi 9 ezer, míg 55 éves kezdéssel már havi 40 ezer forint befizetését kell vállalnia” – ismerteti az adatokat Bóna.

Már a nyugdíjas korról is a munka jut eszünkbe

Az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből az derült ki, hogy elmúlt egy év során 13 százalékkal növekedett azok aránya, akik munkával töltenék a nyugdíjas éveket. Az adat rávilágít az időskorral szembeni elvárások és a valóság közötti méretes szakadékra és megmutatja, hogy átalakulóban van az erről az időszakról alkotott kép. 

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Bár továbbra is a gondoskodó, szabadidejéből eredően hobbijainak élő nyugdíjas képe él a magyar társadalom képzeletében, és a megkérdezettek többsége nyugodt időskorra vágyik, a munka igenis jelen lesz az időskori mindennapokban, a magyarok kétharmada próbál olyan állást találni, amit nyugdíj mellett is végezhet.

Orrunk előtt a megoldás a munkaerőhiányra, mégsem élünk vele
Elég komoly munkaerőhiánnyal szembesülünk Magyarországon, aminek az egyik megoldási módja a belső tartalékok mobilizálása. Itt van két társadalmi csoport is, akiknek ki lehet használni az erőforrásait, ők a megváltozott munkaképességűek és a nyugdíjasok.

Hosszú távra fektetnek be az ügyfelek

A befektetésekkel kombinált nyugdíjbiztosítások esetében az ügyfeleknek lehetőségük van kockázat és várható hozam alapján különféle eszközalapokba helyezni a biztosítónál lévő megtakarításaikat. Az UNION Biztosító eszközalapjai közül a különböző eszközökbe (bankbetét, állampapír kötvény, részvény) fektető úgynevezett vegyes eszközalapok a legnépszerűbbek.

Ezen belül is – az elmúlt évek pozitív tőkepiaci folyamatait tapasztalva – egyre több ügyfél a hosszabb távra ajánlott, magasabb hozamú, de rövidebb időszakokra magasabb kockázatú növekedési és kiegyensúlyozott portfoliókat részesítette előnyben a konzervatív termékekkel szemben. Az egyes eszközalapok között az ügyfelek átcsoportosíthatják a befektetésüket, de a gyakorlatban ezzel igen kevesen élnek: eddig mindössze 7 százalékuk hajtott végre átváltási tranzakciót.

Így kapható meg az idei adójóváírás

„Az erre az évre járó maximum 130 ezer forintnyi adókedvezmény kihasználása miatt a következő hetekben piaci szinten további 15-20 ezer új nyugdíjbiztosítási ügyfélre számíthatunk” – ad becslést Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója.

„Az adójóváírás megszerzéséhez ugyanakkor nem elegendő biztosítást kötnünk: az idei évre szánt díjnak az év végéig be is kell érkeznie a biztosítóhoz. A jóváírás pedig még így sem automatikus: a következő szja-bevallásban majd külön be is kell jelölni a 2017-es befizetés utáni adójóváírási igényt” – teszi hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.