Sötét mód ikon
2026 június 09
Kevesebb harci gépet vett az amerikai kormány

Kevesebb harci gépet vett az amerikai kormány

A konszern részvényarányos eredménye 1,73 dollár lett a december végén záródott három hónapban, ami 19 százalék csökkenés az egy évvel korábbi negyedéves profithoz képest. A Reuters által megkérdezett szakértők nagyobb, részvényenként 1,82 dolláros nyereségre számítottak. A negyedéves bevétel 12,1 milliárd dollárra mérséklődött a 2011 utolsó negyedévében elért 12,2 milliárd dollárról. A cég azzal számol, hogy az idei részvényarányos eredménye 8,80-9,10 dollár lesz – ami felülmúlja a szakértői becsléseket -, 44,5-46 milliárd dollár bevétel mellett.

A cég bevételének 80 százalékát kormánymegrendelések adják, de egy idén márciusban induló tízéves, 500 milliárdos védelmi takarékossági program keretében a katonai kiadások idén 52 milliárd dollárral csökkennek az Egyesült Államokban. A Lockheed többek közt harci repülőgépeket, rakétákat, páncélozott járműveket és kisebb hadihajókat gyárt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.