Sötét mód ikon
2026 június 08
Kétmilliárd forintot költött el az államkincstár

Kétmilliárd forintot költött el az államkincstár

Az Államreform Operatív Program keretében a pénzügyi igazgatás folyamatait alakította át a MÁK, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program keretében pedig megújította a központosított illetmény számfejtést. Az első program 728 millió, míg a második 1,4 milliárd forintba került.

Az év elején indul a rendszer

A központi illetményszámfejtés megújításáról Lengyel Ferencné főosztályvezető elmondta, hogy induláskor 700 ezer munkavállaló bérének a számfejtésével számoltak, végül több mint 900 ezer dolgozóét végezték el. A több mint 900 ezerből 350 ezer az önkormányzati szféra és ugyanennyi a központi költségvetés alkalmazottja, 200 ezer pedig közmunkás. A főleg önkormányzati kötődésű nonprofit szervezetek önként csatlakoztak 20-25 ezer munkavállalóval.

Az új rendszer a jövő év elején indul. Akkor már a hónap utolsó munkanapján zárják a számfejtést és 8,5 órán belül elkészül valamennyi fizetési jegyzék, könyvelési bizonylat és adóbevallás is. Megszűnik az eddigi gyakorlat, amikor például a betegállományt a következő hónapban tudták csak elszámolni.

Újdonság még az, hogy az adatok 80 százaléka elektronikusan érkezik számfejtésre. A társadalombiztosítási adatok és a letiltási ügyek azonban még papír alapon jutnak el a MÁK-hoz – ismertetette Lengyel Ferencné.

Javult az ügyfelek elégedettsége

A pénzügyi igazgatási program keretében 3400 alkalmazottat képeztek ki, 80 szakmai rendezvényt tartottak eddig a megyékben, illetve volt még 2 országos és 1 nemzetközi konferencia is – ismertette Hegyiné, Fabriczius Éva főosztályvezető. A program keretében készült el a MÁK középtávú stratégiája és sok más mellett megújult a telefonos ügyfélszolgálat, valamint a gyakori kérdések menüpont a honlapjukon.

Az ügyfélszolgálattól interneten is lehet már fogadóidőt kérni. A program indulása óta az ügyfelek elégedettsége 10 százalékponttal, 76 százalékra emelkedett a projekt zárására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.