2024 április 18

Kétfelé indult Európa, Budapest pirosban kezdett

A kereskedés első perceiben Londonban a FTSE-100 index 0,02 százalék emelkedést, a frankfurti DAX-index 0,14 százalék gyengülést, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalék csökkenést jelzett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 113,45 pontos csökkenéssel, 38 550,22 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest tehát 0,29 százalékkal gyengült.

Szerdán több fontos makrogazdasági adat is befolyásolhatja a trendet. Ezek közül kiemelkedik délelőtt az euróövezet januári ipari termelésére vonatkozó adat, míg délután a februári amerikai kiskereskedelmi forgalommal és a termelői árak alakulásával kapcsolatos számokat ismertetik.

Az európai tőzsdenyitás előtt jelentették, hogy Németországban a várt mértékben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme éves összevetésben februárban. A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán azt közölte, hogy az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a januárban mért 1,6 százalék után. Januárhoz képest 0,5 százalékos volt a növekedés az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után.

Az eurót 1,2387 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor a kedd esti 1,2392 dollár után.

A szerdai európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 64,62 dolláron állt, 2 centtel (0,03 százalékkal) csökkent a keddi záróértékéhez képest.

Eltérő várakozások itthon

Eltérően ítélik meg a kereskedés, illetve a vezető részvények árfolyamának alakulását a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, enyhe negatív hangulat uralkodik a nemzetközi részvénypiacokon, így szerdán a BÉT-en iránykeresésre számít. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szerdán fontosabb makroadatok érkeznek.

Példaként említette az euróövezeti ipari termelési adatot, a kiskereskedelmi értékesítési adatot az Amerikai Egyesült Államokból, valamint, hogy a délelőtt beszél még Mario Draghi, az Európai Központi Bank vezetője is. Ezekre pedig az elemző szerint érdemes figyelni, mert a makroadatok hatására a nap második felében javulhat a hangulat a részvénypiacokon.

A vezető részvényekről elmondta, hogy a Mol és az OTP technikai képe pozitív, így árfolyamuk emelkedhet szerdán.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint ismét elromlott a nemzetközi befektetői hangulat. A vezető részvényekről megjegyezte, hogy kisebb profitrealizálás indulhat a Mol és az OTP piacán, ugyanis mindkét részvény árfolyama jelentős pozitív korrekciót hajtott végre a múlt héten.

A Magyar Telekom és a Richter kereskedésében is érezhető lesz a hangulat romlása, a távközlési vállalat árfolyamában a 435-440 forintos tartomány, míg a gyógyszergyártó cégnél az 5500 forintos szint jelenthet meghatározó támaszt a következő időszakban.

Mivel a magyar piac a március 15-ei nemzeti ünnep miatt csütörtökön és pénteken zárva tart, a következő napokban zajló nemzetközi piaci mozgások a hétfői nyitásban éreztethetik majd hatásukat – mondta.

Varga Zoltán közölte, szerdán piaczárás után lép érvénybe a régiós CECE index átsúlyozása, emiatt a zárás előtti kereskedésben nagyobb forgalomra számít.

A Wiener Börse korábbi bejelentése nem tartalmazott változást a CECE index összetételében a magyar blue chipeknél. A kisebb papírok közül az indexből kikerült az Állami Nyomda, az FHB és a Graphisoft, helyüket a Konzum vette át.

Pirosba borult Ázsia

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind mínuszban álltak. 

A tokiói börze, amely a térség irányadó tőzsdéje, szerdán 0,85 százalék gyengüléssel, 21 781 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 0,41 százalékkal süllyedt.

A már bezárt tőzsdék közül például az ausztrál 0,66 százalék, a tajvani börze pedig 0,51 százalék mínuszban fejezet be a napot.

A még nyitva tartó hongkongi tőzsde fő mutatója 1,37 százalékos, a sanghaji 0,38 százalékos, a szöuli pedig 0,44 százalékos mínuszban állt.

Így telt a kedd Európában

Vegyes kezdés után veszteségbe csúsztak a keddi zárásra a főbb európai értékpapírpiacok. A páneurópai Stoxx 600 index 0,7 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index egy százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,9 százalékkal gyengült. 

Az FTSE-100 index 1,00 százalék veszteséget mutatott. Frankfurtban 1,68 százalékkal csökkent a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 0,68 százalékkal gyengült. Madridban 0,34 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex, Milánóban 0,27 százalék volt az indexcsökkenés.

Az európai zárásra már az erősen kezdő amerikai árfolyamindexek is negatív tartományba süllyedtek. Az árfolyamok alakulása az amerikai külügyminiszter leváltásának hírére vett fel egyértelműen negatív irányt kedden az európai tőzsdéken. Az árfolyamcsökkenést szinte minden gazdasági ágazat megszenvedte.

Az egyik kivétel a közszolgáltatók voltak az E.ON és az RWE között az Innogy aktíváinak a felosztásáról létrejött megállapodásnak köszönhetően. Az E.ON részvénye közel öt százalékkal erősödött.

Erősödtek a nyersanyagipari részvények is a fémárak emelkedését követve. Az energiaipari papírok azonban az olajárak csökkenése miatt kimaradtak az árfolyam-emelkedésből.

A legnagyobb vesztesek egyike a biztosítási ágazat. A Hannover Rück viszontbiztosító részvénye például éves eredménybeszámolója láttán három és fél százalékkal esett.

A nagy vesztesek közé sorolhatók a távközlési, a vegyipari és a háztartási berendezéseket gyártó vállalatok papírjai is. Ágazati indexeik egy százalékkal vagy többel gyengültek.

Budapest is gyengélkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,98 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 38 663,67 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, délután kettőig oldalazó mozgást lehetett látni a nyugat-európai piacokon, majd ez hirtelen viszonylag nagyobb mértékű csökkenésbe csapott át.

A részvényelemző szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter váratlan elmozdítása először a devizapiacon éreztette hatását, a dollár gyengült a főbb devizákkal szemben. Ez elsősorban az európai részvénypiacok számára volt negatív fejlemény, mert a gyengébb dollár – azaz erősebb euró – rontja az európai vállalatok versenyképességét a tengerentúli piacokon. Például a német DAX index ezt nagyon megszenvedte, csaknem 2 százalékot csökkent a keddi kereskedésben.

A magyar részvénypiac nem tudta teljesen kivonni magát az európai piacok gyengélkedése alól, de jobban tudta tartani magát, mert kevésbé van kitéve a dollárárfolyamnak, vagy közvetlenül az amerikai gazdaságnak – mondta Nagy András.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal, 3004 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal, 11 490 forintra esett, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal, 445,50 forintra erősödött, forgalma 183,9 millió forint volt. A Richter-papírok 10 forinttal, 0,18 százalékkal, 5655 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3953,91 ponton zárt kedden, ez 111,93 pontos, 2,75 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Csökkenéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 171,99 ponttal, 0,68 százalékkal, 25 006,62 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutatója 17,73 ponttal, 0,64 százalékkal süllyedt, és 2765,29 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 77,31 ponttal, 1,02 százalékkal csökkent, és 7511,01 ponton zárt.