Sötét mód ikon
2026 június 10
Két szereplő rángatja a gyémánt árát

Két szereplő rángatja a gyémánt árát

Felverhetik az árat

Kína lassulása és az iparág eladósodottsága tavaly 18 százalékkal nyomta le a gyémántárakat – ez a 2008-as pénzügyi válság óta a legalacsonyabb szint.

Ezen a közgazdasági logika alapján csak a legnagyobb termelők, a dél-afrikai De Beers és az orosz Alrosa PJSC változtathatnak, úgy, hogy kevesebb gyémántot engednek a piacra, ezzel idézve elő áremelkedést.

Így tettek 2016 elején is, ami meg is tette a hatását.  A botswanai Gem’s Ghaghoo bányából származó drágakövek például egy hónap alatt közel 7 százalékkal drágultak. Míg a cég decemberben még karátonként 150 dollárért tudta eladni nyers gyémántjait, addig januárban már 160-ért. Ha ez az emelkedő trend folytatódna, és az ár felmenne 170-180 dollárra, akkor a Ghaghoonak már megérné újraindítania az alacsony árak miatt leállított kitermelését.

Ücsörögnek a készleteken

Ám korai megmondani, hogy mikor térnek magukhoz végre a nyersgyémánt-árak – figyelmeztetett Clifford Elphick, a Gem Diamonds vezérigazgatója. Többek között azért, mert nem tudni, hogy a jó évkezdet már a felépülés jele-e, vagy csak annak az eredménye, hogy a gyémántvágók, -fényezők és -kereskedők újratöltötték készleteiket. Ez utóbbi hatásra utal, hogy a kezdeti áremelkedés alábbhagyott, s márciusban már korrekcióra került sor, aminek következtében az árak visszatértek a decemberi szintjük közelébe. 

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Azóta ugyan a nyersgyémánt-árak ismét emelkedtek, de tartósabb drágulásra a Liberium Capital szerint még legalább egy évig várni kell, mivel a legnagyobb termelők jelentős készleteken ülnek és a piaci kereslet – elsősorban Kínában – mérsékelt. Így továbbra is mindenki azt figyeli, hogy a De Beers és az Alrosa mekkora mennyiséget enged a piacra. 

Alulértékelt a papír

A Gem’s Ghanghoo által bányászott kövek olcsóbbak és gyengébb minőségűek (nyers értékesítési átlagár: 160 usd/karát), mint a szintén a társaság tulajdonában álló és zászlóshajónak számító Letseng bányáé Lesothóban (nyers értékesítési átlagár: 2299 dollár/karát). A Letseng hozza felszínre ugyanis a világ legjobb minőségű és legdrágább gyémántjait, amelyek ára még az iparág lassulásának is ellenállt.

Tavaly karátonkénti eladási átlagáruk 2299 dollárt kóstált – ez messze a legmagasabb a gyémántiparban –, ami elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly 36 db olyan gyémántot bányásztak, amelynek az egyedi értéke meghaladta az 1 millió dollárt. Köztük volt a híres Letseng Dynasty is, mely a maga 357 karátjával 19,3 millió dollárért talált gazdára. 

A Letseng körülbelül 110 ezer karátot állíthat elő az idén. Mivel bányagépei már most is 105 százalékos kapacitáskihasználtsággal működnek, nem tudják tovább fokozni a termelést – mondta Elphick. Még úgy sem, hogy a Letseng termelési költségei a legalacsonyabbak között vannak a világon. Épp ezért meglepő, hogy a londoni tőzsdén forgó Gem Diamonds részvényeit miért nem kapta még fel a piac, noha az mindössze a könyv szerinti értékének a 62%-án forog – áll a Conclude Daily Gold cikkében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.