Sötét mód ikon
2026 július 25
Később is jár az állami támogatás

Később is jár az állami támogatás

Emlékeztetnek rá: az állam gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít a kasszacseréhez. A miniszter döntött a rögzített hatósági ár bevezetéséről is az adatkapcsolatban, ezzel lényegesen csökkennek a kereskedők, a vendéglátó iparban dolgozók online pénztárgéppel kapcsolatos üzemeltetési költségei – fogalmaznak.

Dolgozik a munkabizottság

Az online pénztárgépekre való átállást segítő munkabizottság áttekintette az aktuális piaci helyzetet és megállapította, hogy számos jogkövető kisvállalkozó eshet el az állami támogatástól, ha azt csak az eredeti határidőig, a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehet igénybe venni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint nem lenne helyes, ha a gyártás csúszása miatt a hazai kisvállalkozók elesnének a pénztárgépvásárláshoz nyújtott állami támogatástól. A tárca továbbra is elkötelezett amellett, hogy az átállást támogassa, ezért az 500 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozások legfeljebb 5 pénztárgép után – gépenként 50 ezer forintos – támogatásban részesülnek – áll a közleményben.

Költségcsökkentést ígérnek

Hangsúlyozzák, a nemzetgazdasági tárca az új pénztárgépek beszerzésével járó egyszeri kiadás csökkentése mellett kiemelt figyelmet fordít az átállással járó további költségek minimalizálására is. Az új rendszernek a beüzemeléstől kezdve lesz egy havonta jelentkező fix költsége, tekintettel arra, hogy a folyamatos adatkapcsolatot külső piaci szereplők szolgáltatják.

Annak érdekében, hogy az online rendszer működtetése a kereskedőket ne terhelje túlzott mértékben, a miniszter rögzített hatósági ár bevezetéséről döntött, amely a „kiskasszás” vállalkozások esetében gépenként nettó 1500 forintra csökkenti a havonta jelentkező díjat, a PC alapú kasszát üzemeltetők körében pedig nettó 2500 forintban állapítja meg a havi üzemeltetési költséget.

Kiemelten vizsgálják a szolgáltatót

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jövőben kiemelten vizsgálja, hogy szolgáltató ne tudjon kibújni a hatósági ár megállapítása alól, illetve ne tudja az egyéb költségeit ráterhelni az üzemeltetőre – fogalmaznak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, valamint az átállással érintett fontosabb ágazatok képviselőivel közösen létrehozott munkabizottság az átállás megvalósulásáig továbbra is folyamatosan monitorozza az aktuális piaci helyzetet, hiszen a pénztárgépek online kapcsolatának megteremtése az egyik legfontosabb lépés a gazdaság kifehérítéséhez – fogalmaz a tárca.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.