A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,10 ponttal, a frankfurti DAX-index 6,06 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5,88 ponttal emelkedett nyitáskor, gyakorlatilag stagnált. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 értéke 7,45 0,37 ponttal nőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,63 pontos csökkenéssel, 29 305,25 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,12 százalékkal gyengült.
Az eurót 1,0906 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék közül a Brent ára emelkedésre váltott, míg a WTI jegyzése még enyhe mínuszban állt közép-európai idő szerint péntek reggel kilenc óra után néhány perccel.
Az észak-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 51,43 dollárba került, 5 centtel, 0,10 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 4 centtel, 0,08 százalékkal, 50,59 dollárra mérséklődött.
Döntött az EKB
Makroadatok szempontjából eseménytelennek ígérkezik a hét utolsó napja. A hangulatra azonban erősen kihat, hogy az euró dollárhoz viszonyított árfolyama héthavi mélypontra csökkent, miután az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a csütörtöki kamatdöntő ülésén nem változtatott monetáris politikáján. Mario Draghi, az EKB elnöke nem zárta ki, hogy a decemberi ülésen további lazító intézkedésekről döntenek, de lehűtötte az eszközvásárlási program keretösszegének esetleges emeléséhez fűzött várakozásokat.
Lefelé indult Ázsia
New York után Ázsiában és a csendes-óceáni térségben is csökkentek a vezető tőzsdeindexek. Tokióban 0,24 százalékos, Szöulban 0,45 százalékos, Ausztráliában pedig 0,22 százalékos veszteségben zárt az irányadó tőzsdemutató. Kínában a jüan gyengülése miatt aggódnak a befektetők, Sanghajban 0,21 százalékos, Sencsenben pedig 0,69 százalékos mínuszban állt az irányadó index a záráshoz közeledve.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,33 százalékkal, 449,56 pontra süllyedt.
Egyre izmosabb a dollár
A befektetők kockázatvállalási hajlandóságát visszafogta, hogy a dollár erősödése miatt csökkenésnek indultak az olajárak. A dollárindex – a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató – pénteken, eddigi napi csúcsán 98,564 ponton állt, 0,28 százalékkal emelkedett, ami március 10. óta a legmagasabb érték volt.
Mi jöhet Budapesten?
Eltérően ítélték meg az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken várható kereskedést, stagnálásra, vagy emelkedésre számítanak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy stagnálást várnak a BÉT-en. Továbbra is az látszik, hogy a magyar részvénypiac jól teljesít, szerinte a nemzetközi tőzsdéken kivárás lehet. Hozzátette, hogy fontosabb makro adatot pénteken nem tesznek közzé sem Magyarországon, sem a nemzetközi piacokon, így más impulzusra figyelnek majd a befektetők.
Pozitívan hatnak a Magyar Telekom részvényére, hogy a Raiffeisen megemelte a papír célárfolyamát, így várhatóan a távközlési cég papírja felül fog teljesíteni – fejtette ki Rövid Szabolcs.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője továbbra is kedvező hangulatot vár a hazai részvénypiacon, bár Ázsiában az indexek többsége csökkenéssel zárt, és a nyugat-európai piacok is enyhén negatív hangulatban kezdhetik a napot pénteken. Elemzése szerint folytatódhat a néhány napja ismét megindult emelkedés a BÉT-en.
„A magyar részvényeket rendkívüli módon kedvelik a befektetők, és ebben nem is vár változást a következő napokban, továbbra is felülteljesíthető lehet a BU” – írta az elemző.
A Raiffeisen megemelte a Magyar Telekom részvényeinek célárfolyamát 510 forintról 565 forintra, továbbra is vételi ajánláson tartja a Telekom papírját. A bank elemzése szerint a várhatóan kedvező harmadik negyedéves eredményekkel együtt javuló teljesítményt mutat a társaság idén, továbbá a Digi mobilpiacra történő belépésének csúszása is kedvez a vállalatnak. A Raiffeisen lát esélyt arra, hogy a Telekom 2017-ben, illetve 2018-ban 25 forint feletti osztalékot fizessen részvényenként – írja elemzésében Varga Zoltán.
Így zártak tegnap
Csütörtökön enyhe nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,52 százalékkal, 10 701,39 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,07 százalékkal, 7026,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékkal, 4540,12 pontra emelkedett.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,61 százalékkal, 3074,55 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,24 százalékkal, 1358,60 pontra nőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,88 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 29 340,88 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nap közben vegyesen mozogtak, végül csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde irányadó indexei.