Sötét mód ikon
2026 július 24
Keményen beszólt az ukrán kormányfő a nyugatnak

Keményen beszólt az ukrán kormányfő a nyugatnak

Arszenyij Jacenyuk a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: Putyin „a szovjet birodalomhoz hasonló” országot akar létrehozni, és ennek jegyében Ukrajna egész területét ellenőrzése alá akarja hajtani. „Putyin a szabad világ ellen visel hadat, és (ebben a háborúban) Ukrajna vált csatatérré” – tette hozzá.

Hosszú konfliktusra kell készülni

Jacenyuk szerint Putyin „fel akarja számolni” Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy „az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres”.

A Nyugatnak hosszú konfliktusra kell felkészülnie, amely átcsaphat az Európai Unió területére is. Ukrajna ebben a csatában ma Európát védi, Romániát, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Magyarországot, sőt Franciaországot és Németországot is – mondta a brit lapnak az ukrán kormányfő.

Jacenyuk szerint Ukrajna jelenleg olyan helyzetben van, mint amilyenben Nagy-Britannia volt a II. világháborúban.

Kemény válasz kell Putyin agressziójára

Kijelentette: Putyin „teljes konfrontációban” áll a Nyugattal, meg akarja osztani az Európai Uniót, feszültséget szít az uniós tagországok között, és meg akarja bontani az EU és az Egyesült Államok egységét. Jacenyuk szerint az orosz elnök számos EU-tagállamban szélsőjobboldali pátokat támogat, és befolyása alá vont sok uniós médiaorgánumot.

Az ukrán miniszterelnök bírálta a Nyugat „csendes beletörődését” a Krím félsziget orosz annektálásába. Kijelentette: az egyetlen lehetőség az összehangolt, nagyon erőteljes, kemény válaszadás „Putyin agressziójára”, mert az orosz elnök „csak ezen a nyelven ért”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.