2025 április 18

Kemény kritika az állami cégvezetők javadalmazásáról

Az állami cégek gyakran sok százmilliárd forint értékűek, esetükben ugyanolyan munkaerőpiaci helyzet van, mint a magáncégeknél. Különbség van ugyanakkor nemcsak a bérekben, de abban is, hogy világos célt tűznek-e a menedzsment, a vezetők elé, értékelik-e évente a teljesítményüket, és az összefügg-e a javadalmazásukkal – mondta el.

Gondatlan vezetői kifizetések

Az ÁSZ elnöke megemlítette például a BKV korábbi helyzetét , ahol „gondatlan vezetői kifizetések voltak”, nemcsak bűncselekményekből, hanem a rossz gazdálkodásból adódóan sok millió forintot kapott egy-egy vezető, „miközben tudtuk, hogy veszteséges a cég”. Az ÁSZ megvizsgált különböző rezsicégeket, ahol kiderült, hogy az önköltségszámítást, a számviteli törvény előírásait nem tartják be, az önkormányzatoknál ráadásul sok esetben maguk határozzák meg saját követelményrendszerüket, legyenek azok közlekedési, vízmű-, távhő- vagy hulladékszállító cégek.

Domokos László kiemelte: az egyetemeknél is azt tapasztalták, hogy a szenátusok öt év alatt egyetlen alkalommal sem tűztek ki célt a rektorukkal szemben, és a teljesítményüket sem értékelték. Ez a gyakorlat meghaladta a korát, ez komoly gond. E cégeknek irányítása „nem nőtt” fel, miközben a világ előre haladt – mutatott rá Domokos László.

Nem a magas összegű premizálás a jó gyakorlat – fejtette ki. A munkaerő-piaci bérekhez illeszkedő alapbéreket kell adni, és ezzel párhuzamosan világos követelményeket kell megfogalmazni a vezetőkkel szemben.

A javadalmazást a piaci körülményekhez kell igazítani

Domokos László kiemelte: az ÁSZ szerint, ha valaki nem jól gazdálkodik a közpénzzel, „a célok nem teljesítése esetén fel kell állítani”. A javadalmazást a piaci körülményékhez kell igazítani, ha kell, akkor legyenek a mostaninál magasabb bérek.

A piacon nem ritkák a 4-10 millió forint közötti bérek a versenyszférában, persze nem biztos, hogy el kell érni ezeket a 10 milliós béreket – fogalmazott. Domokos László kijelentette: sok millió ember napi életminőségét határozzák meg a közszolgáltatások, „elvárható, hogy jó minőséget kapjunk ezektől a közszolgáltató cégektől”.

Legnézettebb Tartalmak