Sötét mód ikon
2026 július 24
Kelet után most Nyugat felé kacsingat a külügy

Kelet után most Nyugat felé kacsingat a külügy

Szeretnek minket odaát

Az államtitkár az elmúlt napokban Kubában folytatott tárgyalásokat, amelyeknek eredményeiről beszámolva kifejtette: elsősorban a kubai külügyminisztérium és külkereskedelmi minisztérium illetékeseivel egyeztetett. A kubai külügyminisztérium első miniszterhelyettesével, Marcelino Medinával folytatott megbeszélésén a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanácskoztak, mert míg tavaly 10 millió dollár körül alakult a két ország közötti kereskedelmi forgalom, korábban ez az érték 14 millió dollár körüli volt – magyarázta.

Úgy látja, erre meg is van a nyitottság, Kubában nagyon kedvelik Magyarországot, de nem tudják pontosan, mit kínálhat nekik. Elsősorban a műszaki-tudományos együttműködés, a szakértőképzés, a kutatás-fejlesztés, az energetika, a környezetvédelem, a szennyvízkezelés és a mezőgazdaság területén kínálkozó lehetőségekről volt szó a tárgyalásokon – közölte.

Tárgyalások sorozata

Szabó László a kubai kereskedelmi kamara elnökhelyettesével, Odalis Seijoval is találkozott, és kubai-magyar üzleti fórumon is részt vett, amelynek végén hat megállapodást írtak alá magyar és kubai cégek képviselői. Antonio Carricarte külkereskedelmi és külföldi befektetésekért felelős első miniszterhelyettessel az államtitkár ugyancsak az együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Kuba csak a biztosan finanszírozható projektek iránt érdeklődik.

Kubában nagy érdeklődés övezi az amerikai-kubai kapcsolatok bővítésének lehetőségét, de nem optimisták, szerintük ez a folyamat hosszú évekig eltarthat – vélekedett Szabó László.

Az államtitkár a kubai központi bank alelnökével, Arnaldo Alayón Bazoval folytatott megbeszéléséről elmondta, hogy Kuba elismeri tartozását Magyarország felé, de „az összegeken valószínűleg lesznek viták, lesznek tárgyalások”. Megállapodtak abban, hogy május végén, június elején a Nemzetgazdasági Minisztériumból szakértői csoport utazik Kubába, hogy tárgyaljanak a továbbiakról.

Lesz kereskedőház is?

Szabó László kitért arra is, hogy októberben rendezi meg Magyarország a második magyar-latin-amerikai fórumot, amely iránt Kuba is nagy az érdeklődést tanúsít, több kormányzati tisztségviselőt és állami cégek vezetőit várják az eseményre.

Az államtitkár kiemelte, hogy folytatni akarják a magas szintű tárgyalásokat, hamarosan külgazdasági attasét küld Magyarország Kubába, magyar kereskedőházat akarnak nyitni, továbbá a Stipendium Hungaricum keretében tíz kubai diáknak ajánlottak ösztöndíjat, közülük ötnek az utazási költségeit is Magyarország állja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.