Sötét mód ikon
2026 július 25
Kedvező hatás – megkezdődött Bernanke meghallgatása

Kedvező hatás – megkezdődött Bernanke meghallgatása

 Az előre megírt beszédet a meghallgatás kezdetekor a Fed oldalán már teljes terjedelemben olvashattuk.

Bernanke kiállt az aktuális kötvényvásárlási program mellett, azt mondta, a jelenlegi környezetben a monetáris lazítás kedvező hatásai felülmúlják a költségeket és a kockázatokat. A Fed-nek megvannak a megfelelő eszközei a monetáris szigorításra, ha eljön az idő.

A Fed elnöke  növekedést vár az idei évre a tengerentúlon, azonban megjegyezte, a munkaerőpiac még nem elég erős. Bernanke utalt a legutóbbi kamatdöntési közleményben írtakra, hogy ameddig a foglalkoztatási mutatókban nem látható érdemi javulás, fennmaradhatnak az eszközvásárlások.

Az alacsony kamatkörnyezet segíti a lakáspiac talpra állását. Az infláció alacsony maradhat, azonban a benzinárak elmúlt hetekben látott emelkedését megérezhetik a családok is –tette hozzá.

Az elnök felszólította a törvényhozókat, hogy az automatikusan életbe lépő kiadáscsökkentő intézkedések helyett olyan döntést hozzanak, ami nemcsak rövid távon, hanem hosszú távon megalapozhatja az amerikai költségvetés stabilizációját. Ha mégis életbe lép az automatizmus, annak jelentős negatív hatása lesz a gazdasági növekedésre is.

Az amerikai fogyasztói bizalmi index minden várakozást meghaladóan emelkedett 69,6 pontra februárban az év eleji adóemelések ellenére, a lakosság bízik az ingatlanpiac talpra állásában és a munkaerőpiac növekedésében is.

Három hónapja nem látott szintet mutatott az index, valamint messze meghaladta a várt 62,3 pontot. Az előző havi értéket 58,6 pontról 58,4 pontra korrigálták.  A részindexek közül a jelenlegi helyzet megítélésre vonatkozó mutató 63,3 pontra emelkedett a januári 56,2 pontról. A hat hónapos várakozásokra utaló index 73,8 pontra nőtt az előző havi 59,9 pontról. Azok, akik úgy gondolják, hogy nehéz munkához jutni, 37%-ra emelkedett az arányuk a januári 36,6 pontról. Akik úgy gondolják, hogy a következő hat hónapban több munkahely létesülhet, azok aránya 16,7%-ra emelkedett februárban a korábbi 14,4%-ról. Akik a következő hat hónapban a fizetésük emelkedését remélik, azok aránya 15,7%-ra nőtt, amelyre október óta nem volt példa.

Az amerikai újlakás-eladások száma 2008 júliusa óta nem látott szintre emelkedett, jelezve, hogy a szektor tovább folytatja növekedését a gazdaságban. Januárban az újlakás-eladások 15,6%-kal nőttek, éves szinten 437 ezerre, melyek jóval meghaladták a várt 384 ezres értéket, miközben a decemberi adatot 378 ezerre korrigálták fel. Régiókra bontva Nyugaton nőttek a legnagyobb mértékben az eladások mintegy 45,3%-kal, Északkeleten ugyancsak 27,6%-kal emelkedtek az értékesítések.

Az EURUSD kurzus 1,3100 körüli szintről 1,3050-ig esett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.