Sötét mód ikon
2026 június 10
Kaszáltak az internetes kasszák

Kaszáltak az internetes kasszák

Az év elejétől hatályos jogszabály által kötelezett természetes személyek, főként vendéglátók, 31 százalékkal nagyobb forgalmat jelentettek be az adóhivatalhoz januárban, mint egy évvel korábban – közölte honlapján a horvát közszolgálati televízió (HTV) az adóhivatalra hivatkozva.

Mivel februártól a hatóságok szigorúbban ellenőrzik az intézkedés betartását, mint az első hónapban, az adóhivatal a továbbiakban a januárinál is kedvezőbb eredményeket vár – tette hozzá a HTV.

Horvátországban ez évtől törvény írja elő az internetes kasszák használatát készpénzfizetéskor. A kormány az online pénztárgépek bevezetésétől a szürkegazdaság visszaszorítását várja.

A jogszabály első körben a közép- és nagyvállalkozókat, illetve – mérettől függetlenül – minden, szállást és vendéglátást biztosító cég és adóköteles önálló tevékenységet folytató magánszemélyt érintett. Azok, akiknek jövedelmét átalányban határozzák meg, az adóhivatalban előzőleg hitelesített számlatömböt használhatnak.

A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet, valamint gépkocsijavítást folytató adóalanyoknál és a szabadfoglalkozásúaknál április 1-je, minden egyéb kötelezett esetében pedig július 1-je a határidő.

Az adóhatósági tanúsítvánnyal rendelkező szoftver beszerzése nem kötelező a piacokon árusító őstermelőknek, a dohányterméket, napilapot, lottószelvényt árusító trafikoknak. Nem vonatkozik a jogszabály a postákra, bankokra, biztosítókra, a személyszállításra és az autópályadíj-beszedésre sem, mert ezeket az adóhivatal más módon tudja ellenőrizni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.