Nagy változások jönnek
Hozzátette, hogy az elektronikus közigazgatásban 2018 január elsejétől nemcsak a Cégkapu indul el, hanem az ügyfeleknek szóló e-papír szolgáltatást is a mostaninál lényegesen több elektronikus ügyintézést biztosító szervezet fogadja.
Az e-papír szolgáltatáson keresztül az elektronikus ügyintézést biztosító szervezethez hitelesen eljuttatott küldeményt a címzett köteles fogadni, és arra válaszolni – tette hozzá.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Lehetőségek
Fedorkó Tamás, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztésért felelős igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018 első fél évében a tervek szerint még elfogadja az Ügyfélkapun benyújtott dokumentumot, de lehetőség van a Cégkapun keresztül is beadni a küldeményt az adóhivatalhoz.
A Cégkapu fejlesztésénél tekintettel voltak a cégek megnövekedett és speciális többletigényére az Ügyfélkapus ügyintézéssel szemben. Cégkapun keresztül lehetőség lesz egy-egy vállalaton belül több munkatársnak jogosultságot adni az ügyek intézésére, de egy cég megbízhat egy másik vállalkozást is a feladattal – mondta Pándi Boglárka, a NISZ e-közigazgatásért felelős osztályvezetője.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A háttérbeszélgetésen bemutatták, hogy a Cégkapu és Ügyfélkapu egy felületen lesz elérhető. Az egységes felületre belépő személy kiválaszthatja, hogy milyen minőségben, magánszemélyként vagy cégként kíván ügyet intézni.
A 2018 januárban élesben induló Cégkapu tesztelésére december elejétől lesz lehetőség illetve a magyarorszag.hu honlapon oktatási segédanyagot tesznek közzé – mondta Dávid Róbert, a Belügyminisztérium főosztályvezetője.
Minden, amit a Cégkapuról tudni érdemes
Augusztus 30-a volt a regisztrálás eredeti határideje. A dátum közeledtével Papp Tibor az Írisz Office Könyvelő, Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója adott nekünk útbaigazítást a témában, hogy mit is kell tennünk, illetve, hogy egyáltalán miért van szükség a regisztrációra.