Egy elemző 50 bázispontos, a többség, 18 szakértő kisebb, 25 bázispontos kamatcsökkenést vár. A megkérdezett szakértők véleményének átlaga szerint 2013 közepére a kamatszint 3,7 százalékra esik vissza a jelenleg érvényes 4,75 százalékról. Legutóbbi, október 3-i ülésén a lengyel jegybank 4,75 százalékon hagyta alapkamatát. A 4,75 százalékos jegybanki irányadó kamat május 10. óta van érvényben. Az idei kamatemelési szakasz a 2011. január 20-i 25 bázispontos emeléssel indult. Előzőleg 3,50 százalékos alapkamat volt érvényben 2009. június 25. óta.
Miközben egész Európa, sőt a világ országainak hazai összterméke (GDP) erősen megsínylette az elmúlt éveket, a lengyel GDP rendületlenül nőtt: 2008-ban 5,1 százalékkal, a világgazdaság számára legvészesebb 2009-es évben is 1,6 százalékkal, 2010-ben 3,9 százalékkal, tavaly pedig 4,1 százalékkal gyarapodott az ország nagy belső piacának köszönhetően. Az idén azonban jelentősen lassul a növekedési ütem, az előrejelzések szerint a lengyel gazdaság már csak mintegy 2,5 százalékkal bővül, jövőre pedig két százalékos gazdasági növekedés várható. A gazdaság növekedése a második negyedévben 2,3 százalékra lassult az első negyedévi 3,6 százalékról éves összevetésben.