A kereskedelmi banki tartalékokra vonatkozó kamatláb 4,25%-ról, szintén 25 bázisponttal, 4,00%-ra redukálódott az indiai központi bank (RBI) mai döntése értelmében. Ezzel mintegy 180 milliárd rúpiás friss tőke szabadult fel a bankrendszerben. Az ázsiai régióban idén ez volt az első kamatvágás, miután az infláció 3 éves mélypontot ért el. A kamatdöntési közlemény szerint, bár a megélhetési költségek több mint 7%-kal emelkedtek az elmúlt hónapban, van tere a kamatcsökkentésnek. A jegybank ezzel a lépéssel szeretné ösztönözni a gazdasági növekedést.
Az inflációs előrejelzést csökkentette a jegybanki stáb. A mérséklődő inflációs nyomás és a javuló fiskális helyzet lehetővé teszi azt, hogy lazuljon a monetáris politika gyeplője. Az indiai rúpia tavaly szeptember óta több mint 1%-kal erősödött az amerikai dollárral szemben. A központi bank 2013-2014-ben a fogyasztói árak oldalazó mozgását feltételezi, a kamatpolitika pedig annak függvénye, miként alakul a növekedés és az infláció, valamint sikerül-e dinamikusan kezelnie a kormányzatnak az ún. ikerdeficit problémát.
A kormány elkötelezte magát arra, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt idén 5,3%-ról 4,8%-ra csökkentse. A Standard and Poor’s és a Fitch Ratings hitelminősítő intézetek is figyelmeztették a kabinetet arra, hogy amennyiben nem sikerül a költségvetés és a folyó mérleg hiányát jelentősen mérsékelni, úgy a befektetésre nem javasolt, ún. bóvli adósosztályba kerülhet az ország adósbesorolása.
Indiában 7% feletti inflációt mértek decemberben, amely a BRIC országok között a legmagasabb, a folyó mérleg hiánya pedig szeptemberben rekordot döntött, felülmúlta a 22 milliárd dollárt. Az üzemanyagok ártámogatását csökkentette a kormány, hogy apadjon a büdzsé hiánya, de az inflációt ez idén kb. 64 bázisponttal tarthatja magasabban. Az indiai pénzügyminisztérium az idei évre 5,7% körüli gazdasági növekedéssel számol, amely az elmúlt évtized egyik leggyengébb üteme. A magas infláció, a volatilis devizaárfolyam, a magas élelmiszer-, ill. nyersanyagárak, továbbra is kockázatot jelentenek a makrogazdasági pályára nézve.