A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Kamatmentes hitel energetikai felújításokra
Erre használható fel
Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a pénz felhasználható a többi között fűtési rendszerek korszerűsítésére, nyílászárók cseréjére, illetve megújuló energiaforrások, például napelemek, napkollektorok beépítésére.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
Ennyit lehet felvenni
Felhívta a figyelmet arra, hogy az igénylőket az országban 442 MFB Pont várja, itt részletes felvilágosítást is kaphatnak az érdeklődők. A hitel minimuma 500 ezer forint, maximuma magánszemélyeknek 10 millió, társasházak és lakásszövetkezeteknek pedig lakásonként 7 millió forint, a futamidő maximum 20 év lehet.
Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a hitel nulla százalékos kamatozású, semmilyen más járulékos banki költsége nincs, illetve az előtörlesztésnek sincs többletköltsége. Az önerő 10 százalék, ami szintén jóval alacsonyabb a szokottnál – tette hozzá. Bernáth Tamás közölte, hogy a várakozások szerint legalább 20 ezer lakást korszerűsítenek majd a hitel igénybevételével.