Sötét mód ikon
2026 június 08
Júniusban már jön a kamatemelés

Júniusban már jön a kamatemelés

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a viszonylag gyenge évkezdet és a külső eredetű növekedési kockázatok dacára is bízik abban, hogy az amerikai gazdasági fellendülés az év második felére megteremti a monetáris szigorítás megkezdéséhez szükséges feltételeket.

Javul a foglalkoztatási helyzet

A testület véleménye szerint a foglalkoztatási helyzet jelentősen javult az első negyedévben a viszonylag gyenge gazdasági növekedés ellenére is. Megjegyezték azonban, hogy külső eredetű gazdasági és pénzügyi tényezők jelentenek némi kockázatot a gazdasági növekedési kilátásokra.

A gazdasági növekedés üteme lassult ugyan valamelyest, de elegendő mértékű az inflációs és foglalkoztatási célok eléréséhez, különösen azt követően, hogy a dollár erősödésének és az olajár csökkenésének hátrányos következményei már enyhültek valamelyest – írja a dokumentum.

Indokolt a júniusi szigorítás

A jegyzőkönyv alapján a döntéshozók közül „többen” annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban megjelenő makrogazdasági mutatók alá fogják támasztani a szigorítás júniusi megkezdésének indokolt voltát.

A Fed nyíltpiaci bizottságának márciusi ülése óta napvilágot látott makrogazdasági adatok azonban, különösképpen a múlt pénteken közzétett márciusi foglalkoztatási adatok nem festettek valami rózsás képet a növekedési kilátásokról. „Az adatok negatív meglepetést hoztak” – jelentette ki William Dudley, a New York Fed elnöke a Reuters hírügynökségek szerdán. Úgy gondolom, „ez valamivel magasabbra emelte a lécet” a Fed előtt ahhoz, hogy júniusban megkezdhesse a kamatemeléseket – tette hozzá.

Engedékeny marad a monetáris politika

A testület „néhány” tagja a jegyzőkönyvben annak a véleményének adott hangot, hogy 2016-ig nem lesz mód a kamatemelések megkezdésére.

Abban azonban a testületnek még azok a tagjai is megegyeztek, akik nem voltak meggyőződve a kamatemelések idén júniusi megkezdésének indokolt voltáról, hogy a gazdaság állapota már elérte azt a szintet, ami alapján a szigorítás megkezdésének szükségességét már ülésről ülésre meg kelljen vitatni.

A testületben többen jelezték, hogy a „normalizálás” megkezdése után ajánlatosnak tartanák a követni kívánt monetáris politika lefektetését a piacok számára. A testület tagjainak szándékai szerint a monetáris politika az első kamatemelés után is „meglehetősen engedékeny” lesz, a normalizálásra pedig „lépésről lépésre” történik majd, és nem feltétlenül fog minden egyes kamatdöntő ülésen kamatemelésre sor kerülni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.