A jegybank szerdán ismertetett közleménye szerint az IMF, miután májusban befejezi a hitelmegállapodás végrehajtásának első felülvizsgálatát, június közepén átutalja a segélycsomag második részletét, 2,462 milliárd dollárt. Március közepén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,873 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának, ami a négy évre szóló 17,5 milliárd dolláros segélycsomag első részlete volt.
Részben a csaknem 5 milliárd dolláros átutalás hatására Ukrajna arany- és devizatartaléka március végén 9,97 milliárd dollárra emelkedett az egy hónappal korábbi 5,63 milliárd dollárról. Az idei év elején 7 milliárd dollár körüli, a múlt év elején csaknem 20 milliárd dollár volt a jegybanki devizatartalék.
Az ország devizatartaléka 2003 és 2014 között átlagosan 22,572 milliárd dollárt tett ki. A legnagyobb devizatartalék, 38,351 milliárd dollár, 2011 áprilisában volt, a legkisebb pedig 2003 januárjában, 4,629 milliárd dollár.