Sötét mód ikon
2026 július 24
Jövőre jönnek az új IC+ kocsik

Jövőre jönnek az új IC+ kocsik

A tervek szerint az első sorozatgyártást követően a kormány és a vasúttársaság továbbviszi az IC+ programot, amelynek finanszírozási lehetőségeiről még egyeztetnek – jegyezte meg az államtitkár.

A levélben Fónagy János kifejtette, hogy a jelentős hozzáadott értékkel megvalósuló gyártáshoz a műszaki tervek már rendelkezésre állnak, Szolnokon a műhelykapacitás is megvan, amelyet 2015-2016-ban felszerelnek a sorozatgyártáshoz nélkülözhetetlen gépekkel, berendezésekkel.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az infrastruktúra-fejlesztések előkészítése is megkezdődött tavaly, átadásuk, leszállításuk 2016 második felében várható. A 2017-ben induló sorozatgyártás a további gyártáshoz szükséges alkatrészek beszerzésével folytatódik, így a megteremtett kapacitással biztosítható a nagyobb mennyiségű belföldi célú sorozatgyártás – olvasható a levélben.

A Szolnokon kifejlesztett újgenerációs, IC+ vasúti kocsi két prototípusa 2014 októberében utasforgalmi próbaengedéllyel szállított utasokat, majd 2015 júniusában megkapta a típusengedélyt a hazai és nemzetközi közlekedésre.

Az IC+ innovációs fejlesztési projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt, amelyhez 460 millió forint európai uniós támogatási keretösszeget nyert el a vasúttársaság.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.