Sötét mód ikon
2026 július 24
Jövő héten tárgyal a kormány a Dunaferr tulajdonosaival

Jövő héten tárgyal a kormány a Dunaferr tulajdonosaival

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy „

.” „A kormány arra hatalmazott föl, hogy a szükséges tárgyalásokat kezdjem meg. Ennek a levelét elküldtem a Dunaferr tulajdonosainak, akik erre pozitív választ adtak. Azt mondták, készen állnak arra, hogy ezeket a tárgyalásokat a jövő héten megkezdjük” – emelte ki Varga Mihály az interjúban, amelynek hangfelvétele szombaton került fel a Lánchíd Rádió honlapjára. A nemzetgazdasági miniszter konkrét összegeket egyelőre nem akart mondani.

Varga Mihály kijelentette: először is pontos információkkal kell rendelkezni a Dunaferr tényleges helyzetéről. Mint mondta, 2004-ben ezt a céget értékesítették, „de nem tudjuk milyen feltételekkel, és abból mi valósult meg”. „A feltételek papíron megvannak, de hogy abból mit teljesített a tulajdonos, meg kell nézni” – hangoztatta Varga Mihály. Elmondása szerint tájékozódni akar a kormány arról, hogy milyen döntések születtek beruházás, felújítás és létszámgazdálkodás vonatkozásában. Közölte azt is, a vételi szerződés szövegét már megkapta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, de még nem tudott belenézni. Hozzátette: jogászok, közgazdászok segítségét kérik ahhoz, hogy a szerződés alapján mivel hozakodjanak elő a tárgyalásokon.

Tárgyalni szeretnének, és azt is beszélni, hogy milyen gondjai vannak a Dunaferrnek – mondta a miniszter, hozzátéve: választ keresnek arra is, miért jelentette be a cég vezetése augusztus elején, hogy létszámleépítésben gondolkodik. Varga Mihály kiemelte: „azt szeretnénk elérni, hogy emberek ne kerüljenek utcára, és lehetőség szerint a foglalkoztatás szintjét meg tudjuk tartani”. Nemhogy 1500 munkahely sorsa, de 150 vagy 15 munkahely is nagyon fontos a kormány számára – hangoztatta. Ennél a munkaerő-létszámnál azonban elemi érdeke a kormánynak, hogy ne csak közvetlenül a gyár, de Dunaújváros és az egész régió érintettségét is lássa.

 

A devizahitelesek gondjaira vonatkozó kérdésre Varga Mihály kifejtette: a kormány az elmúlt években bebizonyította, minden eszközt hajlandó alkalmazni ahhoz, hogy a devizahiteleseken segítsen, és csökkentse a devizakitettséget az országban.

Emlékeztetett arra, elkezdték a megbeszélést a bankszövetséggel, hogy miként lehet a devizahitelt mint terméket megszüntetni – itt elsősorban a devizaalapú jelzáloghitelezésről van szó. „Feltételként annyit támasztottunk, hogy a forintban eladósodottak nem járhatnak rosszabbul, mint a devizahitelesek. Ez a munka elindult” – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Jelezte, hogy a jövő héten újra leülnek a Magyar Bankszövetséggel tárgyalni a konkrétumokról.

„Az, hogy a szerződésekkel baj van, mindenki számára tudott. Az, hogy a bankok sok esetben visszaéltek a szerződés adta lehetőséggel, ez is tudott. Látszik, hogy a devizahitelek milyen súlyos társadalmi problémákat tudtak okozni, ebből a szempontból időnként erőteljesebb szavak használata is megengedett” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály végezetül kijelentette: a kormánynak akkor is döntést kell hoznia ősszel, ha esetleg a bankszövetséggel nem lesz konszenzus a kérdésben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.