Sötét mód ikon
2026 július 23
Jól kezdődött a kereskedés a tengerentúlon

Jól kezdődött a kereskedés a tengerentúlon

Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 68,2 ponttal, 0,41 százalékkal 16 462,74 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,38 ponttal, 0,02 százalékkal csúszott lejjebb, és 1837,49 ponton zárta a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 12,43 ponttal, 0,3 százalékkal emelkedett, és záráskor 4165,611 ponton állt.

Jók a munkanélküliségi adatok

Nőtt a foglalkoztatottság a tengerentúlon, a frissen közzétett adat szerint egy havi mélypontjára esett az újonnan munkanélküli segélyt igénylők száma a múlt héten.

A statisztikák szerint a két héttel ezelőtti, felfelé korrigált 345 ezer fő után 330 ezren folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért, az elemzők 335 ezret becsültek, tehát az aktuális adat a vártnál pozitívabb. A munkaügyi tárca azonban közölte, hogy jelentősebb kilengéseket mutathat az adat az ünnepek után, amikor jelentősen lecsökken az idénymunkások alkalmazása, így még könnyen lehet, hogy korrigálásra kerül a most közzétett adat. Az ingadozásokat jobban kiszűrő négyhetes mozgóátlag 358 750-ről 349 ezerre csökkent, míg a tartós munkanélküliek száma 50 ezer fővel 2,865 millióra nőtt, ez utóbbi azonban késleltetett adat, a december 28-ával végződő hétre vonatkozik.

Vegyesen jelentettek a vállalatok

A mai nyitás előtt tette közzé decemberi eladási statisztikáit a Costco Wholesale Corp., a várakozásokat felülmúló adatokat az wall-street-bull3amerikai és kanadai online eladások segítették. A legalább egy éve megnyitott üzleteket illetően 3%-os eladás-növekedést tapasztaltak, meghaladva az 1,8%-os elemzői becsléseket, ez azonban nem szűri ki az árfolyamhatásokat, ezeket nem számítva 5%-os volt az emelkedés. A nettó eladási szint 6%-kal 11,53 milliárd dollárra ugrott.

Rosszul teljesít a Family Dollar Stores Inc. részvényárfolyama a mai nyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat publikálta első negyedéves eredményeit. A cég nyeresége 78 millió dollárra esett vissza, mely részvényenként 68 centet tesz ki, minimálisan, de elmaradva a 69 centes elemzői konszenzustól. Az árbevétel 3,2%-kal 2,5 milliárd dollárra emelkedett, megegyezve az elemzők által várt értékkel. A részvényárfolyam esésének oka egyrészt a csalódást keltő decemberi eladási adatok, melyek 3%-os forgalomcsökkenést mutattak, másrészt pedig a második negyedévre vonatkozó prognózis, a becsült 85-95 centes EPS elmarad az elemzők által várt értéktől. A Family Dollar Store részvényárfolyama 7,9%-ot esett a nyitás előtt.

5,9%-os pluszban van a Macy’s  részvényárfolyama a mai nyitás előtt, miután a cég bejelentette, hogy mintegy 2500 fő elbocsátása mellett 5 rosszul teljesítő üzletet is bezárnak.

Bróker minősítések

Semlegesről felülsúlyozásúra korrigálta fel a J.C. Penney besorolását a Piper Jaffray.

Egyenlő súlyozásúról felülsúlyozásúra emelte a besorolását a Morgan Stanley.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.