Londonban a FTSE-100 index 0,47 százalék, Frankfurtban a DAX 30 index 0,59 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalék erősödéssel kezdte a napot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,62 pontos csökkenéssel, 38 325,31 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Hétfőn kevés makrogazdasági adat befolyásolja a befektetőket. Délelőtt ismertetik, hogy miként alakultak a fogyasztói árak augusztusban az Európai Unióban, délután pedig az amerikai építőipar szeptemberi kilátásairól lát napvilágot egy felmérés.
Hétfőn, európai tőzsdenyitáskor az euró jegyzése 1,1942 dollárra erősödött a péntek esti 1,1940 dollárról. Az északi-tengeri Brent nyersolaj hordónkénti ára 14 centtel, 0,25 százalékkal, 55,76 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 5,58 dollárral, 0,42 százalékkal, 1319,56 dollárra esett.
Merre, merre Budapest?
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a nemzetközi piaci hangulat összességében kedvező, minden adott ahhoz, hogy a régióban, illetve a magyar tőzsdén is emelkedés legyen. A kereskedést befolyásoló fontosabb makrogazdasági adatok nem várhatók – jelezte.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is kiemelte: újabb rekordon fejezte be a BUX a kereskedést a múlt héten, a pozitív trend tovább folytatódhat a hétfői nyitásban, vezető részvényről jelentős hír nem érkezett. Ezen a héten az MNB kamatdöntő ülése lesz a fókuszban, amelytől jelentős monetáris lazítási döntést várnak a kereskedők és az elemzők – tette hozzá kommentárjában.
Ázsiában is jó a hangulat
Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó börzék irányadó mutatói is a pénteki záróértékük felett mozogtak. Tokióban nem volt kereskedés hétfőn nemzeti ünnep miatt.
A már bezárt tőzsdék közül az ausztrál börzemutató 0,51 százalék, a tajvani tőzsde pedig 0,48 százalék emelkedéssel fejezte be a napot.
Reggel 8 órakor még néhány térségbeli ország börzéjén folyt a kereskedés, így például Hongkong 1,15 százalék, Sanghaj 0,19 százalék, Szöul pedig 1,16 százalék erősödést jelzett.
Ez történt múlt héten
Pénteken a londoni FTSE index 1,10 százalékkal, a frankfurti DAX 0,17 százalékkal, a párizsi CAC pedig 0,22 százalékkal gyengült. Hétfőn, reggel fél kilenc körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 7 cent (0,13 százalék) emelkedéssel 55,69 dolláron állt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,73 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 38 325,93 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs, a részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt. A Mol 255 forinttal, 1,05 százalékkal 24 510 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban, így a részvény árfolyama új éves csúcsára emelkedett. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,05 százalékkal 10 325 forintra csökkent, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,84 százalékkal 483 forintra nőtt, forgalma 512,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 88 forinttal, 1,33 százalékkal 6729 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.