Az FHB Csoport 2014. negyedik negyedévi eredményének alakulását számos egyszeri tétel határozta meg, melyek közül a bank témában kiadott közleménye a legjelentősebb a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. XXXVIII. számú törvény (a továbbiakban Kúria törvény) végrehajtása miatt várható veszteségekre képzett céltartalék.
16,2 milliárdos mínusz az adózott eredmény soron
A Bankcsoport IFRS szerinti konszolidált adózott eredménye a negyedik negyedévben 6,6 milliárd forint, illetve a teljes évet tekintve 16,2 milliárd forint veszteség, ugyanakkor a banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül az FHB Csoport a negyedik negyedévben közel 2 milliárd forint, az év egészében 3,8 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el.
Az eredményt befolyásoló főbb tételek közül a közlemény kiemelte, hogy a nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 687 millió forinttal emelkedett, ami a bankközi- valamint hitel kamatbevételek növekedése mellett a betétek után fizetett kamatok csökkenéséből adódik. A 5,5 milliárd forintot meghaladó negyedéves nettó kamatbevétel az átlagos mérlegfőösszegre vetítve 2,86%-os nettó kamatmarzsot jelent, ami az előző negyedévhez képest 19 bázispont növekedést mutat, míg az egy évvel ezelőttinél 15 bázisponttal magasabb. Éves szinten a nettó kamatbevétel 10,3%-os növekedéssel 20,6 milliárd forintot tett ki, míg az átlagos mérlegfőösszegre vetített nettó kamatmarzs 2,74% lett.
A nettó díj- és jutalékbevételek összege 35,7%-kal, 1,7 milliárd forintra növekedett az előző negyedévhez képest, amelyhez az alapkezelési díjbevételek, a bankszámla szolgáltatások díjbevételei, valamint a garancia díjbevételek növekedése járult hozzá. Az év egészében a nettó díjak és jutalékok volumene közel 24%-kal volt magasabb, mint 2013-ban.
Csökkent a kockázati költség
A működési költségek összege – a 2014-től az egyéb ráfordítások között kimutatott fizetett tranzakciós illeték és hitelintézeti járadék nélkül – 4,2 milliárd forint volt a negyedik negyedévben, ami 2,2%-kal magasabb az előző negyedévinél. Éves szinten a működési költségek 16,6 milliárd forintos összege 3,5%-os emelkedést mutat az egy évvel korábbihoz képest.
Az előző negyedévhez képest a kockázati költség jelentősen csökkent annak következtében, hogy a problémás hitelek aránya (NPL arány) 20,2%-ra csökkent (az előző negyedévi 20,5%-ról). A csökkenésben szerepet játszott az is, hogy a vonatkozó rendelet alapján a forintosítással érintett ügyletek vonatkozásában a Bankcsoport mind a bruttó hitelállomány, mind az értékvesztés összegét a forintosítási árfolyam alkalmazásával mutatja be a kimutatásaiban. 2014 teljes évben az értékvesztésképzés és hitelezési veszteség mintegy 4,4 milliárd forint volt, amely 35,5%-kal alacsonyabb a 2013. évinél. A problémás portfolió fedezettsége az év végén 53,4%, amely 150 bázisponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
23,6 milliárd az elszámolási veszteség
A negyedik negyedévben a Bankcsoport – a kiszámításra és elszámolásra vonatkozó részletszabályok megjelenését követően – pontosította a Kúria tv. végrehajtásának várható veszteségére vonatkozó becslését és ennek megfelelően további 5,7 milliárd forint céltartalékot képzett. A teljes, elszámolás veszteségére képzett céltartalék összege ezzel 23,6 milliárd forintra emelkedett.
A leányvállalatok közül kiemelkedő volt a Diófa Alapkezelő Zrt. teljesítménye. Az Alapkezelő által kezelt alapok és egyéb portfoliók összesített nettó eszközértéke a 2013. december 31-i 26,1 milliárd forintról 338,7 milliárd forintra emelkedett az elmúlt évben. Ez egy év alatt közel 13-szoros bővülést jelent a befektetési alapok nettó eszközértékének, valamint a kezelt pénztári vagyon növekedésének köszönhetően. A befektetési alapokban kezelt állomány növekedésének legnagyobb részét a közel 31 milliárd forintos állománnyal rendelkező Magyar Posta Takarék Ingatlan Alap adta. Az Alapkezelő piaci részesedése a befektetési alapok esetében a 2013. év végi 0,5%-ról 2014. december 31-re 2% fölé emelkedett, míg a pénztári vagyonkezelés tekintetében 15,1%-ra nőtt az egy évvel korábbi 0,2%-ról.
Nőtt a vállalati betétállomány
Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2014. december 31-én 769,4 milliárd forint volt, ami 4,3%-kal, mintegy 31,9 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál és 9,5 milliárd forinttal, 1,2%-kal magasabb az előző negyedév véginél.
A mérlegfőösszeg növekedését a negyedév során az eszköz oldalon alapvetően az értékesíthető értékpapírok valamint a bankközi kihelyezések jelentős növekedése, forrás oldalon a kibocsátott értékpapírok és a betétek emelkedése okozta. A közel 299 milliárd forintos betétállomány részesedése a kamatozó forrásokból a negyedév végén 46,7%-ot tett ki, szemben az előző negyedév végi 47,2%-kal, illetve az egy évvel korábbi 34,8%-kal. A betétek állománya egy év alatt több mint 76 milliárd forinttal bővült, ennek 58,1% a vállalati üzletághoz köthető, míg több mint 30%-a postai értékesítésből származik.
Bővült a lakossági hitelezés
A hitelek bruttó állománya 2014. december 31-én 357,8 milliárd forint volt. A lakossági hitelek folyósítása az év során folyamatosan emelkedett és 16,8 milliárd forintot ért el, ami 54%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A vállalatok részére a Bank több mint 25 milliárd forint hitelt folyósított, ezzel a vállalati hitelek állománya december 31-re 85 milliárd forintra, 9,3%-kal nőtt, ami így a teljes hitelállomány 23,7%-át teszi ki.
Az FHB Bankcsoport 2014. január 1-je óta hatályos európai szabályozás (CRR) alapján számított tőkemegfelelési mutatója – figyelembe véve a felügyeleti többlet tőkekövetelményt (SREP) is – 2014. december 31-én 13,86%, szemben a szeptember végi 14,10%-kal. Az elsődleges alapvető tőke elemek figyelembevételével számított CET1 mutató 13,39% volt, amely nem változott az előző negyedév végéhez képest.