A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 35-36 pontos, 0,5 százalékos, a frankfurti DAX-30 23-25 pontos, 0,2 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 12-15 pontos, 0,2 százalékos pluszban nyit.
Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 38 pontos, a DAX-ra 25 pontos, a CAC-40 indexre pedig 15 pontos emelkedést jelzett előre.
Kevés lesz a piacmozgató adat
A nap folyamán kevés makroadat, illetve gyorsjelentés várható. A német statisztikai hivatal a márciusi termelői árak, az Európai Unió statisztikai hivatala pedig az euróövezeti építőipari termelés februári alakulásáról számol be. A héten újraindulnak a szabadkereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között, de a figyelem középpontjában továbbra is Görögország és a nemzetközi hitelezők közötti tárgyalások állnak majd.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteken Rigában tanácskoznak, és elvileg addig kellene megállapodásra jutni a görög reformcsomagról. Ebben azonban gyakorlatilag már senki nem bízik, így az új határidő május 11., az Európai Tanács ülése.
Az európai kereskedésnek az adhat lökést, hogy a kínai központi bank a hét végén ismét csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját, amivel becslések szerint akár 200 milliárd dollárt szabadíthat fel. A remények szerint ezt az összeget hitelezésre fordítják a pénzintézetek. Kevesebb mint három hónap leforgása alatt immár második alkalommal – és a szokásosnál nagyobb mértékben, 1 százalékponttal – csökkentette vasárnap a kötelező tartalékolási rátát a kínai jegybank.
Innen indulnak az indexek
Pénteken veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék. Elemzők szerint a kiigazítást időszerűvé tette a fő mutatók hét közepéig tartó újabb rekordsorozata, és a visszavonulást indokolták az eddig eredménytelen görög adósságtárgyalások is.
A londoni FTSE-100 index 65,82 ponttal, 0,93 százalékkal, 6994,63 pontra csökkent. A DAX-index 310,16 ponttal, 2,58 százalékkal, 11 688,70 pontra süllyedt. A CAC-40 index 81,23 ponttal, 1,55 százalékkal, 5143,26 pontra esett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 77,67 ponttal, 2,07 százalékkal, 3674,06 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 28,73 ponttal, 1,76 százalékkal, 1607,03 pontra mérséklődött.