Sötét mód ikon
2026 június 08
Jöhet az újabb rezsicsökkentés

Jöhet az újabb rezsicsökkentés

Seszták Miklós elmondta, hogy az eddigi rezsicsökkentés eredményeit szeretnék megőrizni, és tovább folytatni. Véleménye szerint meg kell nézni, hogy hatékonyabb szervezeti rendszerben van-e mód továbblépésre. Hozzátette: lát erre lehetőséget.

Az újabb rezsicsökkentés mértékéről nem akart nyilatkozni, mivel nem ismert az uniós kötelezettségszegési eljárás eredménye, a gázárak alakulása, valamint a szinergiák költséghatékonyságának mértéke sem.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Közölte: a kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával. Három jelentős, a budapesti vasúti közlekedést érintő projekt indul, bővítik a Kelenföldi pályaudvart, amit részben a 4-es metró miatti kötelezettséggel, részben a várhatóan épülő nagykórházzal indokolt. A második projekt a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér rekonstrukciója, és sort kell keríteni a Keleti pályaudvar felújítására is – mondta.

A Délivel kapcsolatban az a döntés, hogy a MÁV működésével össze nem függő, vagy feleslegessé vált tevékenységek – így a raktározás – elköltöztetésével tehermentesítsék a pályaudvart, mindez a személyszállítást egyelőre nem érinti.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.