Sötét mód ikon
2026 július 25
Jó volt a kezdet és a vég is

Jó volt a kezdet és a vég is

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,42 és 1,29 százalék nyereséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,55 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést. A még nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,99 százalék emelkedéssel végzett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,32 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,87 százalékkal zárt magasabban. Madridban 1,02 százalék, Milánóban 1,10 százalék indexnyereséggel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap. Megnyugtatóan hatott csütörtökön a tőzsdei befektetőkre az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség némi enyhülése.

A kínai export a várakozásokkal ellentétben emelkedett, az import pedig az előre jelzettnél kevésbé csökkent. A kínai központi bank a vártnál erősebb szinten határozta meg valutája középárfolyamát, ami megfigyelők szerint azt a szándékát jelzi, hogy stabilizálni kívánja a jüan árfolyamát. A csütörtöki kereskedést az ázsiai piacok is nyereséggel zárták és emelkdéssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken is. A csütörtökön számos jelentős európai cég tette közzé negyedéves eredményét.

A Thyssenkrupp veszteséget jelentett ugyan, de az elemzők által vártnál kisebbet, részvénye így három és fél százalékkal erősödött. Az adidas eredménye nem felelt meg a várakozásoknak, a részvény négy százalékot veszített árfolyamából. A Deutsche Telekom részvénye fél százalékkal gyengült, miután a várakozásoknak megfelelő nyereséget jelentett. A British Telecom részvénye öt százalékkal gyengült mert a HSBC rontotta a papír célárfolyamát. Az Osram nyolc százalékot veszített egy meghiúsult akvizíció hírére. A Calrsberg részvénye több mint tíz százalékkal erősödött a megemelt éves bevételi prognózisnak köszönhetően. Az olaj árát az OPEC részéről várható termeléscsökkentés valószínűsége emelte meg. Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj hordónként 57,62 dolláron állt a globális kereskedelemben 2,47 százalékos emelkedéssel, a WTI ára pedig 3,35 százalékkal 52,80 dollárra emelkedett. Az eurót 0,17 százalékkal jegyzik erősebben 1,1216 dolláron, az arany ára 0,70 százalékkal unciánként 1508,95 dollárra csökkent.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.