Sötét mód ikon
2026 július 23
Jó hír jött Görögországból

Jó hír jött Görögországból

A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) szerdán kiadott jelentése szerint februárban 25,4 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a januári 25,6, illetve a tavaly februári 27,2 százalékról. A férfiak körében 22,4, a nőknél 29,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

A legnagyobb arányban a fiatalokat sújtja az állástalanság: a 15-24 éves korosztályban 50,1, a 25-34 évesek körében 31,3, a 35-44 évesek esetében pedig 22,2 százalékos a munkanélküliség.

A februári adat 2012 júliusa óta a legjobb érték, akkor 25,3 százalékon állt a ráta. 2013 szeptemberében 27,9 százalékkal érte el történelmi rekordját a munkanélküliség. Az euróövezetben átlagosan 11,3 százalékos volt a munkanélküliség februárban, így a görög adat ennek több mint duplája.

A foglalkoztatottak száma 3 millió 549 ezer 166 volt februárban, az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 1,6 százalékkal emelkedett ez a szám.

A munkanélküliek száma 1,205 millió, míg a munkaerőpiacon aktívan jelen nem lévő inaktívak száma 3,347 millió februárban. A munkanélküliek száma 7,5 százalékkal, az inaktívaké pedig 0,3 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.