Szép kis pluszok Európában
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,89 százalékkal, 6592,00 pontra, közel egyéves csúcspontra emelkedett. A főleg nagy nemzetközi, tevékenységük jelentős részét Nagy-Britannián kívül végző vállalatokat tömörítő index a június 23-i brit népszavazás óta 6 százalékkal nőtt.
A frankfurti DAX-index 2,24 százalékkal, 9629,66 pontra, a CAC-40 index pedig 1,77 százalékkal, 4190,68 pontra nőtt a pénteki zárásra.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,14 százalékkal, 2839,52 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,53 százalékkal, 1296,48 pontra kúszott fel.
A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,1044 dollárt adtak kora este, 0,18 százalékkal esett a közös európai fizetőeszköz árfolyama. A brit font-sterling árfolyama 0,57 százalékkal, 1,1736 euróra, illetve 0,40 százalékkal, 1,2957 dollárra erősödött.
Olaj és arany
A kőolaj világpiaci ára emelkedik. A nyugat-európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent könnyűolaj szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 46,67 dollárba került, 27 centtel, 0,58 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 24 centtel, 0,53 százalékkal, 45,38 dollárra nőtt.
Az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,56 százalékkal (7 dollár 65 centtel), 1354,45 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.
A New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,06 százalékos, az S&P 500-as 1,25 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,35 százalékos pluszban állt a nyugat-európai tőzsdezárás idején.
Emelkedett Budapest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,85 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 27 026,30 ponton zárt pénteken. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1687,20 ponton zárt pénteken, ez 6,85 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A részvénypiac forgalma 8,022 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom és a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Jó volt a hangulat
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta, hogy az általánosan kedvező piaci hangulat azzal lehet összefüggésben, hogy a várakozásoknál is jobb mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatási adat érkezett Amerikából. Emellett a várakozások szerint a Moody’s pénteken késő este felminősítheti a magyar államadós-besorolást befektetésre ajánlott kategóriába.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője azonban az M1 aktuális csatorna esti hírfolyamában arról beszélt, hogy a felminősítési várakozás kevésbé befolyásolta a magyar börzén folyó pénteki kereskedést, a részvényárfolyamok ugyanis alig változtak.
Így zártak a blue chipek
A Mol 25 forinttal, 0,14 százalékkal 17 450 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6480 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 435 forintot ért, forgalma 532,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,12 százalékkal 5758 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.