Emelkedéssel nyitották a kereskedést
A londoni FTSE-100 index 0,05 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalék, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,19 százalék erősödést jelzett a kereskedés első perceiben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,04 pontos emelkedéssel, 22 000,35 ponton nyitott szerdán, keddi záróértékéhez képest nem változott.
Az európai tőzsdenyitáskor az euró 0,31 százalékkal 1,1201 dollárra erősödött a kedd késő esti 1,1166 dollárról. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 12 cent emelkedéssel 61,14 dolláron állt.
Csökkenést vártak
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a keddi emelkedés után korrekcióra, vagyis néhány tized százalékos gyengülésre számít a BÉT-en. Úgy vélte, hogy a görög hírek mozgathatják meg a piacokat.
A CIB elemzői várakozásukban szintén azt emelték ki, hogy a görög helyzet megoldásával kapcsolatos bizakodás kedden támaszt nyújtott a részvénypiacoknak, és – bár csütörtökig komoly fejlemények nem várhatók – szerdán is a görög hírek maradhatnak a figyelem középpontjában.
Eseménytelen délelőttünk lehet
Fontosabb trendalakító vállalati és makrogazdasági adat nem várható délelőtt. Az euróövezet pénzügyminisztereinek úgynevezett Eurócsoportja szerda este, azaz már az európai tőzsdék zárása után újabb rendkívül tanácskozást tart Brüsszelben a görög adósságválság ügyében.
Amennyiben ezen az ülésen nem sikerül megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást, akkor aligha kerülhető el, hogy Görögországban július elsején bekövetkezzen az államcsőd.
Nyereséggel zártak a nyugati tőzsdék
Csekély nyereséggel zártak kedden az amerikai tőzsdék, miközben a New York-i értéktőzsde főbb mutatói rekordszintek közelében zártak, a befektetők pedig továbbra is arra vártak, hogy kiderüljön, sikerül-e megállapodásra jutni a görög államháztartási csőd elkerüléséről.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,17 százalékkal emelkedett, 1584,03 ponton zárt kedden, 15,75 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,91 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 21 999,31 ponton zárt kedden.