Sötét mód ikon
2026 július 23
Jelentett az első fecske

Jelentett az első fecske

alcoa acelipar 121008A New York-i székhelyű cég profitja meghaladta ugyan a várakozásokat, de idei első negyedéves bevételei elmaradtak az elemzők által várttól, így a vállalat árfolyama több mint 3 százalékkal 13,21 dollárra esett a New York-i tőzsdén a zárás utáni elektronikus kereskedésben.

A vártnál jobb eredmény, gyengébb árbevétel

A cég nettó nyeresége az első negyedévben 195 millió dollár volt, ami jóval kedvezőbb az egy évvel korábbi 178 millió dolláros veszteségnél. A vállalat átalakítási költségeit leszámítva a nyereség 363 millió dollár volt. Az egy részvényre jutó profit január-márciusban 14 centre rúgott, szemben az egy évvel korábbi 16 centes veszteséggel. Az egyszeri tételeket nem számolva, 28 cent volt az egy részvényre jutó haszon, nagyobb az elemzők által várt 26 centnél.

Nem túl jó előjel

A New York-i tőzsde S&P 500-as indexének kosarába tartozó vállalatok közül hagyományosan az Alcoa számol be elsőként negyedéves eredményeiről. Mivel az alumíniumipari óriás több ágazatot is ellát termékeivel, a felemás eredmény nem túl jó előjel az amerikai gazdaság szélesebb köre számára, bár a cég teljesítménye olykor eltér piacainak alakulásától és az amerikai gazdaság egészének tendenciáitól.

A vállalat bevételei az előző év azonos időszakával összevetve 7 százalékkal 5,82 milliárd dollárra emelkedtek, ami viszont elmarad az elemzők által várt 5,94 milliárd dollártól.

Folyik a szerkezetátalakítás

Az Alcoa a szerkezetváltás eredményeként a jobban jövedelmező autóipar, valamint a repüléssel és űrhajózással kapcsolatos ipar felé fordult, és elkezdte leépíteni az olyan hagyományos, költségesebb tevékenységét, mint például az alumíniumkohászat és -finomítás. Az első negyedéves növekedés motorját főleg az autógyártással, valamint a repüléssel és űrhajózással kapcsolatos ipar megrendelései hajtották.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.