Alaposan átmozgatta az euró árfolyamát az Európai Központi Bank decemberi kamatdöntő üléséről tegnap publikált jegyzőkönyv. szóló jegyzőkönyvet. Ma reggel már 1,21 felett jár is járt az euró-dollár kurzus.
Közelít a célhoz az infláció
A jegyzőkönyv tanúsága szerint Peter Praet igazgatósági tag az ülésen elmondta, hogy az infláció fokozatosan megközelíti majd a 2 százalékos célszintet, de várhatróan mégis alatta marad. Szerinte az eszközvásárlási program havi keretösszegének korábbi csökkentése tükrözi a növekvő bizalmat.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az inflációs folyamatok továbbra is visszafogottak, s az nagymértékben függ a monetáris politikától. Szilárd és széleskörű gazdasági növekedést tapasztalnak, mely hozzájárul a munkanélküliségi ráta csökkenéséhez is, azonban úgy tűnik, hogy a növekedés és az infláció között megszakadt a kapcsolat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Sanszos az eszközvásárlás őszi kivezetése
A jelenleg hivatalos álláspont szerint az európai eszközvásárlási program havi 30 milliárd eurós keretösszeggel fut – mondta Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője. Hozzátéve: ám egyelőre nyitva áll a lehetőség a további meghosszabbítás előtt, legalábbis a közleményben szerepelt ez a mondat.
Ugyanakkor a jegyzőkönyv szerint e kérdésben sem volt egyetértés, egyes jegybankárok sürgetik a kommunikáció megváltoztatását, így a következő üléseken erre érdemes majd figyelni, amennyiben kimarad, vagy érdemben változik ez a bekezdés, egyértelmű jelet kaphatunk arra vonatkozóan, hogy ősszel kivezetésre kerülhet a program, mely jelenleg is igen valószínű forgatókönyv.
Markánsan erősödött az euró
Az euró markánsan erősödött a jegyzőkönyv megjelenését követően, s a következő napokban az euró-dollár jegyzése elérheti az 1,21-es ellenállási szintet.
A hírekre tegnap 1,194-ről egészen 1,2 fölé emelkedett az EUR/USD árfolyama, alig egy óra leforgása alatt. Ami testvérek között is két és fél figura. Míg ma reggel már az 1,21 fölé is benézett a kurzus.