Sötét mód ikon
2026 június 08
Javult a kínai feldolgozóipar

Javult a kínai feldolgozóipar

A kínai beszerzési menedzser index 50,4 pont lett januárban az előző havi 50,6 pont után, alacsonyabb a szakértők által várt 51 pontnál. A részmutatók közül az új megrendeléseké 51,2 pontról 51,6 pontra emelkedett, ami a kereslet élénkülését jelzi. A mutatók 50 pont fölött javulást, 50 ponton stagnálást, 50 pont alatt romlást jeleznek az előző hónaphoz viszonyítva.

A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatóját a kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) készíti a statisztikai hivatal számára. A mutató történelmi mélypontja 2008 novemberében volt, 38,8 ponton. Eközben a HSBC bankcsoport által vezetett kínai beszerzési menedzser index két éve legmagasabb szintre, 52,3 pontra nőtt a decemberi 51,5 pontról, ugyancsak pénteki közlés szerint. Idén 8,6 százalékos GDP-bővülés várható az országban a tavalyi 8 százalékot követően, ami nyugati mércével mérve igencsak magasnak mondható, de Kínában a 90-es évek óta a legalacsonyabb ütemnek számít.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.