Három bankot elemeztek
A Fitch csütörtök este Londonban közölte, hogy az Exim Bank és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) „BB plusz”, illetve K&H Bank „BBB mínusz” hosszú távú osztályzatainak kilátását javította pozitívra.
A cég egyben megerősítette ezeket a banki besorolásokat. A minősítési intézkedésekhez fűzött technikai elemzésében a Fitch Ratings kiemelte, hogy az Exim és az MFB besorolásai megegyeznek a magyar szuverén adósosztályzattal.
Ezek alapján döntöttek
Ez tükrözi a Fitch azon véleményét, hogy mindkét bank esetében mérsékelt az állami támogatás valószínűsége szükség esetén. A magyar kormány támogatási hajlandósága erőteljes, támogatási kapacitása azonban mérsékelt, és ez mutatkozik a szuverén besorolásokban is – áll a hitelminősítő csütörtöki londoni elemzésében.
A K&H egy fokozattal jobb besorolásaiban az tükröződik, hogy a Fitch Ratings véleménye szerint szükség esetén jelentős a valószínűsége a támogatásnak a tulajdonos KBC Bank részéről. A közép- és kelet-európai térségnek stratégiai jelentősége van a KBC számára, a K&H teljesítménye pedig viszonylagos ellenálló-képességet mutat az egyébként nehéz működési környezetben – áll a Fitch elemzésében.
A hitelminősítő szerint ennek alapján a K&H besorolása akár egy fokozatnyira is megközelíthetné a tulajdonos bank osztályzatát, ha ezt az országkockázati mutatók lehetővé teszik. A Fitch Ratings szerint azonban a K&H hosszú távú besorolásának felső határa továbbra is egy fokozatnyira van a magyar szuverén osztályzat felett. Ezt a hitelminősítő azzal a véleményével indokolja, hogy a bankszektorban végrehajtott számos kormányzati beavatkozás felerősíti a helyi piacon működő bankok országkockázati tényezőit.
Ezek az országkockázati tényezők korlátozzák a Fitch Ratings abba vetett bizalmát, hogy a bank adósságszolgálati képessége, és/vagy az anyabank további támogatási készsége szuverén törlesztési csőd esetén is megmaradna – áll a hitelminősítő csütörtöki londoni elemzésében.
Az ország megítélése is sokat befolyásol
A Fitch szerint ugyanakkor a három bank besorolásai érzékenyek a magyar szuverén osztályzat változásaira, így Magyarország felminősítése esetén e bankok osztályzatai is javulnának. A Fitch múlt pénteken javította pozitívra Magyarország államadós-osztályzatainak kilátását az addigi stabilról, egyebek mellett a magyar gazdaság külső mutatóinak markáns javulásával indokolva a lépést.
A döntés a devizában és forintban fennálló hosszú távú államadósság-kötelezettségek „BB plusz”, illetve „BBB mínusz” besorolásaira érvényes. A cég egyben megerősítette ezeket az osztályzatokat, a magyar gazdaságban honos kereskedelmi adósok felső besorolási határát jelző „BBB” országplafonnal és a rövid futamidejű szuverén devizaadósság „B” minősítésével együtt.
A szuverén osztályzati kilátás javításának indoklásában a Fitch kiemelte azt a véleményét is, hogy a bankszektorra kivetett adók tervezett csökkentése jelzi a magyar kormány szándékát a bankszektor üzleti környezetének fokozatos normalizálására, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) 2015 elején aláírt memorandummal összhangban. A Fitch Ratings a bankadóval kapcsolatos fejleményeket a magyar besorolás szempontjából potenciálisan pozitív tényezőnek tekinti – állt a hitelminősítő elemzésében.
A miniszter is megszólalt
Varga Mihály is azt hangsúlyozta, hogy a kabinet legutóbbi lépései – mint az Európai Beruházási és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodás, a 2016. évi központi költségvetés és az ahhoz kapcsolódó adótörvények beterjesztése – tovább erősítik a magyar kormány gazdaságpolitikája iránti bizalmat.
A tájékoztatás szerint a miniszter a rendezvényen felidézte, hogy tavaly Magyarország az Európai Unióban második, a visegrádi országok közül pedig az első helyen végzett a növekedést tekintve. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság kiemelkedően jó teljesítményéről már közös a véleménye a kormánynak, az Európai Bizottságnak, az IMF-nek, az OECD-nek, a nagy nemzetközi minősítőknek és a piaci elemzőknek is.
Pozitívan értékelte a felminősítést
Pozitívumként emelte ki a Fitch Ratings legutóbbi megállapításait, amelyek szerint Magyarország adóssága nagymértékben csökkent, az alacsonyabb külső kitettség pedig teret nyit a kormányzati intézkedések kedvező hatásainak kibontakozásához. Az idei év vártnál kedvezőbb makrogazdasági folyamatainak tükrében a kabinet is úgy látta – és ez szerepel a konvergenciaprogramban is -, hogy idén a magyar gazdaság növekedése 3 százalék fölött lehet.
Ennek megfelelően a korábbi 2,5 százalékról, 3,1 százalékra emelték az idei gazdasági növekedési prognózist – hangsúlyozta Varga Mihály, aki szerint jól látható az is, hogy már nem hitelből megvalósuló átmeneti javulást tapasztalható, hanem tartós és fenntartható gazdasági növekedési pályára állt az ország.