2024 október 04

Japán vegyesfelvágott

A múlt hónapban az ipari termelés a szakértők által vártnál nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal csökkent júliushoz képest. Elemzők szerényebb, 0,4 százalékos visszaesést vártak. Egy ugyancsak pénteken ismertetett felmérés szerint a feldolgozóipari cégek a termelés 2,9 százalékos csökkenésére számítanak szeptemberben, majd októberben stagnálásra. A japán autógyártás 4,5 százalékkal bővült augusztusban és ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést, elsősorban a gyenge bázisalap miatt. A japán járműexport a múlt hónapban ugyanakkor 5,4 százalékkal visszaesett éves összevetésben, először regisztráltak csökkenést nyolc hónapon belül. A gazdasági minisztérium pénteki beszámolója szerint augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi csökkenés után. Az augusztusi adatot különösen az erősítette, hogy az autóeladások 19,6 százalékkal nőttek. Szintén pénteki adat, hogy az augusztusi munkanélküliség 4,2 százalékra mérséklődött a júliusi 4,3 százalékról. Szakértők a júliusival megegyező munkanélküliségre számítottak.