Sötét mód ikon
2026 július 23
Izmosan kezdi Európa a hetet

Izmosan kezdi Európa a hetet

Erősödik Európa

A pán-európai FTSE-100 index 0,33 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,28 százalék emelkedéssel kezdett. A londoni FTSE-100 index 0,32, a frankfurti DAX index 0,49, a párizsi CAC-40 0,13 százalék nyereséget mutatott a kereskedés
kezdetén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,74 pontos csökkenéssel, 31 633,52 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest alig változott.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

A kereskedés legfőbb tájékozódási pontja az euróövezet és a nagyobb euróövezeti országok márciusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe lesz az IHS Markit gazdaságkutató intézet végleges adatai alapján. Az Eurostat az euróövezet februári munkanélküliségi rátáját, valamint a termelői árak februári alakulását hozza nyilvánosságra.

Olaj, arany, euró

Az olajár a kezdeti csökkenésből az európai kereskedés elején már emelkedésbe váltott, a Brent ára 0,17 százalékkal hordónként 53,62 dollárra, a WTI 0,28 százalékkal 50,74 dollárra emelkedett. 

A múlt héten az olajár viszonylag nagy erősödésen ment át annak reményében, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli termelők esetleg az év második felében kiterjesztik termeléskorlátozó megállapodásukat. A múlt hét elején a Brent még 50 dollár, a WTI 48 dollár körül állt. Az amerikai készletek és termelés növekedése miatt azonban márciusban csökkent az olaj ára, az első negyedévet pedig mindkét olajtípus hét százaléknyi veszteséggel fejezte be.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A határidős piacon az arany legközelebbi kontraktusát 0,29 százalékkal jegyezték olcsóbban unciánként 1247,55 dolláron. A negyedévet az arany nyolc százalékos nyereséggel fejezte be. Az euró árfolyama 0,17 százalékkal 1,0673 dollárra emelkedett.

Mit hozhat a hétfő a BÉT-nek?

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy pozitív nemzetközi hangulatban a budapesti börze is követi a nemzetközi tendenciát, és hétfőn várhatóan enyhe pluszban nyit majd. Hozzátette, hogy várhatóan ezt a trendet erősíti az is, hogy a hétfő a második negyedév nyitó kereskedési napja, valamint az is, hogy pénteken a BÉT-en csökkentek az árfolyamok, ezért hétfőn várható egy kisebb „visszapattanás” az árfolyamoknál.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor úgy látja, hogy nagyobb korrekciót vetíthet előre a BUX technikai képe középtávon, az index középtávon 30 000 pont körüli alakul.

Úgy vélte, bár hétfőn a hangulat inkább optimista és a Richter emelkedő trendben maradt, azonban a többi részvénnyel kapcsolatban egyelőre nem lehetnek a befektetők túl optimisták.

Kifejtette, hogy az OTP maradt a rövid távon uralkodó, csökkenő trendjében, hasonlóképpen a Magyar Telekom sem mutat érdemi fordulatra utaló jeleket. A Mol hosszú idő után most először zárt 20 000 forint alatt, ha ez hétfőn nem változik, akkor „letörhet” a részvény és a tavaly december óta tartó kereskedési – 20 000-21 180 forintos – sáv alá mehet az árfolyam a 19 000 forintos támasz irányába.

Ez történt a múlt héten

Pénteken a főbb európai tőzsdeindexek London kivételével nyereséggel zártak: a pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,18 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 0,15 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,56 százalékkal. Londonban az FTSE-100 index 46 ponttal, 0,63 százalékkal 7323 pontra csökkent, a frankfurti DAX index 56 ponttal, 0,46 százalékkal emelkedve 12 313 ponton végzett, a párizsi CAC-40 index pedig 33 ponttal, 0,65 százalékkal emelkedett 5122 pontra.

A hetet a londoni index 0,2 százalék nyereséggel, az első negyedévet pedig két százalék emelkedéssel fejezte be. A DAX index közel két és fél százalékkal erősödött a múlt héten, az első negyedévben pedig több mint hat százalékkal. A CAC-40 index heti eredménye két százalék nyereség, az első negyedévi pedig négy és fél százalék emelkedés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 510,41 pontos, 1,59 százalékos csökkenéssel, 31 634,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 415 forinttal, 2,05 százalékkal, 19 800 forintra csökkent, 14,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 1,88 százalékkal, 8093 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,03 százalékkal, 480 forintra gyengült, forgalma 698,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,05 százalékkal, 6570 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

Amerika és Ázsia

Az amerikai indexek veszteséggel fejezték be a pénteki kereskedést, Ázsiában viszont már nyereséggel indult hétfőn a globális tőzsdei kereskedés.

Pénteken a DJIA-30 index 0,3 százalékkal gyengült, de a hetet 0,3 százalék nyereséggel fejezte be, az S&P-500 index pénteken 0,2 százalékot veszített, a múlt héten pedig 0,8 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite szinte változatlanul, de kissé mínuszban zárt pénteken, heti eredménye viszont 1,4 százalék nyereség.

A DJIA márciusi eredménye 0,7 százalék veszteség, az S&P változatlan értéken fejezte be a hónapot, a Nasdaq Composite pedig másfél százalékot veszített. A negyedévet a DJIA négy és fél százalék, az S&P öt és fél százalék, a Nasdaq Composite pedig közel tíz százalék nyereséggel zárta. A Nasdaq indexnek az idei első negyedév a legjobb negyedéve volt 2013 óta. Az indexben a technológiai szektor mutatója 12 százalékkal emelkedett.

Az európai kereskedés hétfői kezdete előtt másfél órával Tokió 0,66 százalék, Szöul 0,25 százalék, Hongkong pedig 0,26 százalék nyereséget mutatott. A kínai piacok hétfőn ünnep miatt zárva tartanak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.