Sötét mód ikon
2026 június 08
Itt forognak a világ dollármilliárdjai

Itt forognak a világ dollármilliárdjai

A sorrendet magasan vezeti a hatalmas NYSE (New-York-i Értéktőzsde) 18,5 trillió dollárt képviselve a piaci kapitalizációból, így önmagában nagyobb, mint a világ 50 legkisebb tőzsdepiaca. Másként megközelítve, ez a globális részvények teljes piacának 27 százalékát jelenti.

Ez az egyik véglet. A másikat viszont, nem váratlanul, kis szigetek részvénypiacai foglalják el. Ezek Málta, Ciprus és Bermuda, melyek piacai egyenként 1-4 milliárd dolláros érték között mozognak. Még hogyha össze is adjuk őket, ez a három tőzsde a teljes piaci kapitalizációnak mindössze 0,01 százaléka. Ebből is láthatjuk, hogy nem csupán szembetűnő, hanem egyenesen meghökkentő különbségek vannak.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A billió dolláros klub

16 olyan piac van, amely része az úgynevezett billió dolláros klubnak (Trillion Dollar Club). Mint ahogy a nevéből is adódik, tagságot úgy nyerhet egy tőzsde, hogy legalább 1 billió dolláros piaci részesedéssel rendelkezik.

Ebben az elit csoportban többek között olyan ismerős nevek vannak, mint az NYSE, Nasdaq, London Stock Exchange, Deutsche Börse, TMX Group és a Japan Exchange Group.

Megdöbbentő dominanciával szembesülünk, hiszen ez a csoport együttesen átfogja a világ összes részvényértékének 87 százalékát. A 16 tőzsdén kívül, mely része a billió dolláros klubnak, van még 44 piac, melyek együttesen 9 billió dollárt képviselnek. Ez a világ teljes piaci kapitalizációjának csupán 13 százalékát jelenti.

Északi dominancia

Földrajzi szempontból az északi félteke az, amelyik dominál. A globális piaci érték több, mint 93 százalékát három kontinens fedi le. Észak-Amerika 40,6 százalékot, míg Európa 19,5 százalékot foglal el a világpiacot illetőleg. Ázsia 33,3 százalékos részesedésébe beletartozik Sencsen, Hong Kong, Tokió és Sanghaj.

Az egyenlítőtől délre levő nevezetes piacok magukba foglalják az Ausztrál Tőzsdét, az Indonéziai Értéktőzsdét, a Johannesburgi Értéktőzsdét és a brazil BM&F Bovespa-át.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Forex

Eddig részvénytőzsdékről volt szó, de ne feledkezzünk meg a világ legnagyobb piacáról sem, amely nem más, mint a devizatőzsde, vagy ismertebb nevén Forex a Foreign (Currency) Exchange (Nemzetközi Devizapiac) rövidítéséből. Elterjedt még a két betűs FX rövidítés használata is.

A devizatőzsde a burjánzó globalizáció, a szabályzatmentesítés és a pénzügyi szolgáltatások növekedésének évtizedei alatt lett felépítve. Ebből adódóan valószínűtlen, hogy meg fog szűnni a közeljövőben, viszont a dicsőséges napok már véget értek, hiszen a világ legnagyobb piaca zsugorodik.

A legnagyobb bankoknál, amelyek valutákkal kereskednek, a foglalkoztatottsági szintek és az átfogó piaci volumen csökken, ahogy az eltűnőben levő piaci „boom-ok” és a világgazdaság növekedésének lassulása kifejtik a hatásukat.

Az ipari adatokból kiderül, hogy az Európában foglalkoztatott kereskedő száma a top 10 devizatőzsde bankban 30 százalékkal csökkent az elmúlt három évben. Az Angol Nemzeti Bank és a New-York-i Fed által nemrég közzétett adatok megmutatták, hogy a kereskedési volumen az elmúlt három évben a legalacsonyabb szintre esett. Ugyanakkor mielőtt bárki temetné a Forex piacot, gyorsan meg kell jegyezzük, hogy még így is az évtizedes átlag feletti a forgalom.

Az iparág megfigyelői azt mondják, hogy az az időszak, amikor közel 6 billió dollár cserélt gazdát egy átlagos napon, talán soha nem tér vissza, mivel jelentkeznek a szigorodó banki szabályozások és lassul a kereskedelem.

(A cikk a második oldalon folytatódik.)

Foglalkoztatottág

A Coalition cég ipari elemzési adata szerint a top 10 európai FX bank 332 embert foglalkoztatott a G10 European FX kereskedési testületében a múlt évben. Ez 30 százalékkal kevesebb a 2012-ben jelenlevő 475 alkalmazotthoz képest.

„2014 vége csúcs volt a globális forex tevékenységben, amikor az átlag napi volumen körülbelül 6 billió dollár volt” – mondta egy központi bankos Európában.

A CLS Bank adataiból, amely a világ legnagyobb többoldalú pénz elszámolási szolgáltatását kínálja, kiderült, hogy idén januárban az átlag napi volumen 4,8 billió dollár volt. Ez 9 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban és meg sem közelíti a 6 billió dolláros csúcsértéket.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Mindent összefoglalva tehát a devizatőzsde zsugorodik, bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes devizapárokkal kereskedni, hiszen még mindig olyan számokról beszélünk, amiket nem is fogunk fel. Gyakran hangzik el, hogy a Forex piac körülbelül 5 billió dolláros napi forgalommal büszkélkedhet, ami a világ legnyagobb és leglikvidebb piacává teszi.

De mekkora összeg is ez valójában? Látjuk, hogy sok nulla (12) van az 5-ös után, ráadásul mindez amerikai dollárban! De mégis, mennyi pénz ez? Összehasonlításként a világ legnagyobb gazdaságának, az USA-nak az 1 évi (!) GDP-je körülbelül 18 billió dollár. Tehát az FX piacon – mivel hétköznap 0-24 órában folyik a kereskedés – 86 óra alatt gazdát cserél annyi pénz, mint amennyit Amerika egy év alatt előállít, megtermel!

Másfelől mindenképp figyelembe kell venni, hogy a részvénytőzsde fokozatosan növekszik és ez a növekedés folyamatos is marad, hiszen naponta történnek IPO-k (egy részvény elsődleges tőzsdére bocsátása) és már csak az infláció következtében is igaz, hogy az árfolyamok hosszútávon emelkednek, így a részvényekkel való kereskedés továbbra is az egyik legjobb befektetési lehetőség marad azok számára, akik a kockázatmentes hozamoknál többre vágynak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kereskedési statisztika 2015-ben

A tőzsdék világszövetségének (WFE) éves statisztikája megmutatja, hogy 2015-ben a globális részvénykereskedelem 55 százalékot emelkedett. A kereskedési aktivitás növekedésében nagy szerepet játszott a volatilitás fellendülése is.

A részvénykereskedések értéke 41 százalékot emelkedett világszerte. Míg a 2014-es évben 81 billió dollár volt, addig 2015-ben ez az érték elérte a 114 billió dollárt.

Az emelkedés legnagyobb része az ázsiai-óceániai (Csendes-óceán) térségben végbemenő kereskedési aktivitás növekedésének tulajdonítható, ahol a részvénykereskedések értéke 127 százalékot emelkedett a 2014-ben látottakhoz képest. Ezen a területen a kereskedések összértéke 2015-ben megközelítette az 54 billió dollárt, megelőzve minden más régiót.

A kereskedési ügyletek számát tekintve 55 százalékos volt az emelkedés, 23,7 milliárd lett az egy évvel korábbi 15,3 milliárd után. Itt is az ázsiai-óceániai térség vállalta a legnagyobb szerepet a növekedésben. A régióban 94 százalékot emelkedett a kereskedések száma 2014-hez képest, így 8 milliárd helyett 15,5 milliárd ügylet ment végbe 2015-ben.

A globális piaci kapitalizáció 1,3 százalékot csökkent 2014 végéhez képest, amikor 68 billió dollár volt, míg 2015-ben ez az érték 67 billió dollár lett. A legnagyobb veszteséget Amerika szenvedte el, ahol közel 8 százalékos volt az esés. Őt követte az EMEA térség (Kelet-Közép-Európa és Afrika), mely 3 százalékot csökkent. Ázsia és Óceánia piaci kapitalizációja azonban 23 billió dolláron zárt az egy évvel korábbi 21 billió dollárhoz képest, azaz 10 százalékot növekedett.

Kína kiugró teljesítménye

A WFE jelentéséből az is kiderül, hogy a kínai piacok számlájára írható a legnagyobb rész a 2015-ös év kereskedési aktivitásának emelkedéséből. A részvénykereskedések értéke Kínában a 13,5 billió dollárhoz képest 218 százalékot emelkedett, így 43,0 billió dolláron zárt. A kereskedési ügyletek számában 186 százalékos volt az emelkedés 2014 óta, ezáltal 2015 végére ez a mennyiség elérte a 10,1 milliárdot.

Az IPO-k és befektetések növekedésében lassulás volt megfigyelhető. 2015-ben az új tőzsdei kibocsátásokban 9,6 százalékos emelkedést regisztráltak, viszont a befektetések az IPO-khoz képest közel 17 százalékot csökkentek, ami 202 milliárdot jelent a korábbi 242 milliárdhoz képest. Másmilyen befektetések viszont 914 milliárdon zártak 2015-ben, így az előző évhez képest 41 százalékot emelkedtek.

A származtatott ügyletek (ETD) mértéke 11,6 százalékos emelkedésben zárt 2015-ben, főként a nyersanyagokkal és devizaszármazékokkal történő kereskedési ügyletek számaiban végbement növekedésnek köszönhetően.

Az elmúlt évet összegezve meredek emelkedés volt látható a globális kereskedést tekintve. Az idei trendek pedig további 12 százalékos emelkedést jósolnak. Finoman szólva is dübörög a bikapiac.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.