Sötét mód ikon
2026 július 25
Itt az utolsó esély, lépj az Astrától

Itt az utolsó esély, lépj az Astrától

A piacvezető online biztosításközvetítő portál az Astránál kötött összesen mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százalékát kezeli. E minta azt mutatja, hogy az érintett ügyfelek 52 százaléka még a szerda éjféli határidő előtt 3 nappal is halogatta döntését.

„Minden Astra-kötelezővel rendelkező autósnak azt ajánljuk, hogy feltétlenül éljen a lehetőséggel, és vigye át másik biztosítóhoz a kgfb-szerződését. Aki nem így tesz, igen nehéz helyzetbe kerülhet: a jogszabályok értelmében ugyanis károkozás esetén a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti a kár esetenként milliós nagyságrendet is elérő összegét – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Ezért a váltás elősegítése érdekében még a határidő napján is fogadjuk a beérkező dokumentumokat. Ugyanezt a lehetőséget biztosítjuk az Astra cascóval vagy lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleinek is.”

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hogyan választ, akinek a biztosítója bajba került?

A kötelező biztosítás esetében az ügyfelek nagy része az árat figyelembe véve dönt, hol köt szerződést. Az Astra biztosítóhoz szerződők zöme is ezt a stratégiát követte. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy az érintet ügyfelek a most kialakult helyzet nyomán mennyire mérlegelnek más szempontokat is a mostani Astra-kampány során.

A Netrisk.hu adataiból az derül ki, hogy a szerződők harmada ezúttal más szempontokat is figyelembe vett, és ennek során a kalkulátor eredményeit látva nem a legolcsóbb ajánlatot választotta.

Korántsem jár mindenki rosszabbul

A díjkalkulációt azért is érdemes elvégezni, mivel egyáltalán nem biztos, hogy drágább biztosítást kell kötni az új biztosítónál. Az érintettek 35 százaléka vagy olcsóbban vagy hasonló díj mellett kötötte meg új szerződését.

Összességében persze, ahogy az várható volt, 20 százalékkal magasabb lett az új kötések átlagdíja, ám mivel az Astra jellemzően alacsony díjakat kínált, az átkötések 23 300 forintos átlagos szintje sem tekinthető kiemelkedőnek.

Az eddig megkötött új szerződések 67 százaléka öt biztosítóhoz kerül: a legtöbbet eddig a KÖBE gyűjtötte be, őt követi a Wáberer Hungária (korábbi nevén: Wabard), a Genertel, a Signal és a Posta.

Egyre többen váltanak online

„A rövid határidő is lehet az oka annak, hogy a korábban más csatornákon szerződő ügyfelek is tömegesen a kényelmes összehasonlítást és szerződéskötést kínáló online felületeket választják a váltáshoz – magyarázza Sebestyén László.

Nekik arra is figyelniük kell, hogy az aláírt megszüntető megállapodáson kívül az alkuszi megbízást is időben juttassák el a kiválasztott közvetítőhöz.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.