Egyértelmű üzenetet fognak küldeni
Az illetékes rámutatott ugyanakkor, hogy a húsz legfejlettebb ország és a feltörekvő piacok gazdasága összességében továbbra is lanyha emelkedést mutat majd az idén.
„Ebben a helyzetben a G7-ek csoportjának egyértelmű üzenetet kell küldenie a világnak arról, hogy ezek az országok készek hozzájárulni a globális gazdaság élénkítéséhez” – mondta a szóvivő.
A G7-ek csoportjába az Egyesült Államok, Olaszország, Németország, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada tartozik. A korábban G8-nak nevezett csoportból kikerült Oroszország 2014-ben, miután annektálta a Krím-félszigetet.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) januárban ismertetett előrejelzésében az szerepelt, hogy a globális gazdaság idén 3,4 százalékkal, jövőre 3,6 százalékkal bővül a tavalyi 3,1 százalékos növekedés után. Ez a becslés 0,2 százalékponttal alacsonyabb az IMF novemberi előrejelzéséhez képest.
Tavaly is összeültek
A globális éghajlatváltozás megfékezéséről tartottak eszmecserét Németországban a világ hét legfejlettebb ipari államát összefogó G7 csoport vezetőinek tanácskozása, amelynek záró napján a terrorizmus elleni küzdelem volt a másik fő téma.
Az első napon világgazdasági és külpolitikai kérdésekről tárgyaltak. A második, záró nap kiemelt témája az ENSZ decemberi párizsi klímakonferenciája (COP21) volt. A házigazda Németország arra törekszik, hogy a Hetek elkötelezzék magukat a legutóbbi, koppenhágai klímacsúcson kijelölt cél mellett, miszerint a globális középhőmérséklet emelkedése az évszázad végéig nem haladja meg a 2 Celsius fokot az ipari forradalom előtti időkhöz képest.