Sötét mód ikon
2026 július 24
Ismét felfordulás lehet az európai légiforgalomban

Ismét felfordulás lehet az európai légiforgalomban

Jelentésük szerint az 5400 pilótát tömörítő Vereinigunk Cockpit (VC) szakszervezet 90 százaléka szavazott a munkabeszüntetés mellett. Thomas von Sturm főtárgyaló a hírügynökségnek azt mondta, nagyon türelmesek voltak a tárgyalásokon, de a türelmük elfogyott.

lufthansa légitársaság 121031Konkrét időpont még nincs

Konkrét időpontot egyelőre nem adtak meg, hogy a Lufthansa új ajánlatot tudjon tenni a szakszervezetnek, de nem húsvétkor szüntetnék be a munkát. A szakszervezet a sztrájk előtt 48 órával be fogja jelenteni annak pontos időpontját.

A Lufthansa SCORE elnevezésű reorganizációs programja közepén tart, ennek lényege, hogy az üzemi eredményt a 2011-eshez képest 1,5 százalékkal emeljék, főként a hatékonyság növelésével. Ennek része a fizetésekről való megállapodás is, a földi kiszolgáló személyzettel, légiutas-kísérőkkel már megállapodtak, de a pilótákkal még nem.

Fizetésemelés, korkedvezményes nyugdíj

A jelenlegi tárgyalások a fizetésemelésekkel és a korkedvezményes nyugdíjba vonulással kapcsolatos. Az Európai Bíróság döntése értelmében a nyugdíjkorhatár 65 év, a légitársaság pedig felmondta a korábbi, korkedvezményes nyugdíjba vonulásra vonatkozó megállapodást. A szakszervezet azonban úgy látja, hogy pilóták munkája nagyon stresszes, ezért továbbra is biztosítani kellene a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét.

A Lufthansa a bejelentésre úgy reagált: nincs új ajánlatuk a szakszervezetek számára, és arra kérik az érdekképviseletet, hogy újra üljenek tárgyalóasztalhoz. A pilóták legutóbb 2010-ben sztrájkoltak a német légicégnél, akkor több száz járatot kellett törölni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.